Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jaroszlaw Kaczynski (képünkön balra) a lengyel kormánypárt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) elnöke interjút adott az onet.pl hírportálnak a kormány jövő évi terveiről. Bár mindenki tudja, hogy a valójában ő irányítja az országot, ám azért az mégis kínos, hogy nem a kormányfő vagy legalább a pénzügyminiszter tárja ezeket az ország elé.

Szép tervek

A költségvetési deficitet 2017-ben is a GDP három százaléka alatt akarják tartani - megfelelve ezzel az uniós előírásnak -, ám ez nem tartja vissza a kormányt attól, hogy leszállítsák a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 67 évről a nőknél 60, a férfiaknál 65 évre.

Ez persze pluszkiadásokkal jár a nyugdíjkasszában, amit az adóbevételek növeléséből akarnak előteremteni. Ezen belül az adóelkerülést akarják visszaszorítani, mivel a vállalatok jelentős része nem fizeti be nyereségadót. A pártelnök felvetette egy a forgalmat terhelő - 0,5-1 százalékos - adó lehetőséget. Emellett a kormány reményei szerint négy százalékkal fog nőni a GDP 2017-ben.

A költségvetést nem érinti a kormány másik terve, amely szerint bevezetik a vasárnapi nyitva tartás részleges tilalmát. Még nem döntöttek a részletekről, de biztos, hogy a hét végék egy részében nem fognak kinyitni a boltok.

Nesze neked biztosítás

Már nem az informális főnök, hanem Konstanty Radziwill egészségügyi miniszter számolt be arról, hogy megszüntetik a biztosításalapú egészségügyi rendszert. A nemzeti egészségügyi alapot bezárják, feladatait az államigazgatás veszi át.

Magyarán mondva az állami egészségügy kiadásait nem a munkáltatók és a munkavállalók egészségügyi hozzájárulásából finanszírozzák majd, hanem általában az adóbevételekből, és az ellátást szociális juttatásnak minősítik. Ezt a miniszter is megerősítette, amikor arról beszélt, hogy az egészségügyi ellátás minden lengyelt egyformán megillet.