Drámai figyelmeztetéseket fogalmaztak meg orvosok az Egyesült Államokban a napokban, amikor egy újabb hőhullám támadt az ország túlnyomó részére - derült ki a CNN cikkéből. Az időjósok arra számítottak, hogy a lakosság 85 százaléka 32 Celsius-fokos napi maximum hőmérsékletet lesz kénytelen elviselni, és az emberek fele még ennél is magasabb, 35 fokos terhelést kap a nap legforróbb óráiban. Az aggodalom hátterében az áll, hogy az extrém forróságnak több halálos áldozata van az USA-ban, mint a hurrikánoknak és a tornádóknak együttvéve.

Bár általában a kiszáradást tartják a legnagyobb veszélynek, ami ilyenkor az embereket fenyegeti, a legaggasztóbb lehetőség a napszúrás, vagy más néven hőguta - fejtegette az amerikai sajtóorgánumnak Scott Dresden, a Northwestern University sürgősségi orvostannal foglalkozó professzora. A napszúrás legenyhébb tünete a zavarodottság, ennél jóval súlyosabb az agyvérzés, aminek könnyen elhalálozás lehet a vége - figyelmeztetett a szakember.

A veszély fokozatai

A túlzott felmelegedés, avagy hipertermia akkor fordulhat elő, amikor a test hőmérséklete meghaladja a 40 Celsius-fokot. Ezt általában úgy kerüli el az emberi szervezet, hogy részben izzadással, részben az erek kitágulásával igyekszik kivezetni a hőt a test felületére, ahol az szabadon eltávozhat. Az izzadás azonban elveszti a hatékonyságát, amikor a levegő páratartalma 75 százalék fölé emelkedik. A hűtés sikerességéhez az kell, hogy a külső hőmérséklet ne haladja meg az emberi test 37 fokos hőmérsékletét. A szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy a gyerekek szervezete nehezebben kezeli a túlhevülést, akárcsak azoké a felnőtteké, akik orvosságokat szednek.

Az első tünet, amit bárki önmagán is diagnosztizálhat, hogy szorító, görcsös érzés fogja el és szédülni kezd - mondja Dresden. Erre saját magunk, otthon is reagálhatunk azzal, hogy messze elkerüljük a lakás meleg pontjait és töltjük magunkban a folyadékot. Sokkal nagyobb a baj, ha valaki elesik vagy összeesik a forróságban. Ha valakin a barátai vagy a munkatársai azt látják, hogy zavart, az szintén komoly bajra, nevezetesen a hőguta lehetőségére utal.

Ebben az esetben irány a kórház. A kezeletlen, erős napszúrás miatt felgyorsulhat a beteg szívverése, leállhatnak bizonyos belső fiziológiai folyamatai és a történet végén meg is halhat.

Kíméletlen kezelés

A túlmelegedéssel kapcsolatos gyors orvosi beavatkozások enyhén szólva nem mindig kellemesek. Általában jeges fürdőt alkalmazunk sürgős beavatkozásként - mondja Dresden. Ezt hívják hideg vizes merítésnek, amely képes gyorsan levinni a páciens testhőmérsékletét. Sokszor előfordul, hogy már a mentőben hasonló kezeléseket kap a beteg: a nyakára, a hónaljára és az ágyékára jeges csomagokat tesznek, mivel a testnek ezek a részei nagyon gazdagok vérerekben, így gyorsan eljuthat az életmentő hűtés bárhová.

A kórházakban a kezelés kiegészítő eszközei a vizes lepedők és a nagy légkeverő propellerek, főként olyankor, ha a jeges kádak nem állnak rendelkezésre. Dresden, aki a sürgősségi ellátás specialistája, külön hangsúlyozza, hogy a hőgutát sokkal könnyebb megelőzni, mint kezelni. Ez főként a fiatal, egészséges felnőttekre igaz. Forróság idején sportoljunk légkondicionált konditeremben, hordjunk könnyű ruhát és igyunk sokat.

Öndiagnosztika

Saját magunk ellenőrzésének egyik módja, hogy figyeljük a vizeletünket. Ha az sötét, az azt jelzi, hogy a kiszáradást kockáztatjuk, azaz azonnal igyunk. Ezzel megelőzhetjük a bajt, ami izomgörcsökkel, szédüléssel és elektrolitzavarokkal érkezhet. A szakorvos legfontosabb tanácsa, hogy kerüljük a meleg helyeket, amikor és ahogy csak tudjuk. Egyes amerikai nagyvárosokban, például New Yorkban és Chicagóban hűtőközpontokat (cooling center) alakítottak ki. Ezeket bátran használjuk.

Az elmúlt években gyakoribbá vált hőhullámokért sokan kárhoztatják a globális felmelegedést. Amerikai adatok szerint az USA-ban az elmúlt években folyamatosan emelkedik az extrém forróságot hozó napok száma: az elmúlt öt évtizedben ezek gyakorisága évi kettőről hatra emelkedett. A helyzet az ország északkeleti részén romlik a legjobban. Egy hosszú távú prognózis szerint az USA északkeleti régiójában 2050 környékén évente 650 ezerrel többen halnak majd meg a különlegesen erőteljes hőhullámok miatt, mint jelenleg.