Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A statisztikák szerint idén, a szezon eddig eltelt nagy részében a látogatók száma ugyan nem esett vissza Horvátországban, de a szállodákban, panziókban lefoglalt szobák száma jelentősen csökkent. Vagyis elszámították magukat a horvát vendéglátók a tavalyi sikererek után: nem kötöttek szerződéseket az utazási irodákkal, abban bíztak, hogy a turisták maguktól is jönni fognak - olvasható a 24.hu cikkében.

Tavaly 18,5 millió turista érkezett délnyugati szomszédunkhoz, 102 millió vendégéjszakát töltve az országban. Ez 2017-ben 13, illetve 12 százalékos emelkedést jelentett a vonatkozó 2016-os adatokhoz képest a Hina horvát hírügynökség szerint. (Rekordot dönthetnek a magyar turisták Horvátországban.)

Még egy hibát elkövettek az Adria-partján működő szállásadók: jelentősen megemelték az árakat, így akik beléptek az országba és nem foglaltak előre szállást, azok meglepődve szembesültek a drágulással. Majd feltehetően tovább is álltak. (Az Express.hr szerint a turisták 85 százaléka közúton érkezik Horvátországba, így nyilván sokan a helyszínen döntenek a szállásról.)

A Jutarnji.com híre szerint akár több tízezer ágy is kiadatlanul állhat az Adria-parton, leginkább a háromcsillagos szállodákban, pedig a látogatók abszolút száma nem csökkent. A családoknál pedig akár 190 ezer ágy is várhat üresen a látogatókra - bizonyos becslések szerint.

Mindez viszont a ló túlsó oldalára vetette át a szállásadókat. Most éppen - a helyi viszonyokhoz képest - olcsón adják a szállásokat. Van, ahol 10-15 százalékos az áresés a Jutranji List internetes kiadása szerint. Más információk arról szólnak, hogy az apartmanok bérleti díja Sibenik, Zadar, Split és Makarska térségében 30 euróra csökkent helyenként, ami korábban elképzelhetetlen lett volna - írta a lap.