A Financial Times szerint a görög miniszterelnök azt mondta: "ebben az öt hónapban mindent megtettünk, ami emberileg lehetséges, hogy egyezségre jussunk".

Az Index szerint Ciprasz azt is bejelentette, hogy lemond, ha vasárnap a görögök igennel szavaznak. A görögök vasárnap elmondják majd a véleményüket az utóbbi időszak fejleményeiről, és a véleményüknek súlya lesz. A görögöknek joga van dönteni a saját jövőjükről - fogalmazott Ciprasz, aki szerint a népszavazás után a görögök jobb pozícióból tudják folytatni a tárgyalásokat. Minél több görög megy el szavazni, és minél többen szavaznak nemmel, annál erősebb lesz a pozíciónk - vélte a görög kormányfő.

Szerinte a hitelező intézmények nem próbáltak konszenzusra törekedni, hanem a görögökre akarták erőltetni a megoldási javaslatukat. Ugyanakkor vasárnapi "nem", nem jelentené kilépést az eurózónához, ugyanis szerinte a hitelezőknek nem éri meg hagyni, hogy kilépjenek - vélte. Ennek némileg ellentmond, hogy nagyjából az összes uniós vezető úgy vélekedett hétfőn, hogyha a nemek nyernek, akkor Görögország lemond az euróról.

A görög miniszterelnök visszautasította azt is, hogy a görög fél sétált volna ki a nemzetközi hitelezőkkel folytatott tárgyalásokról, mert elmondása szerint egy 48 órás ultimátumot kapott, hogy vagy elfogadja a nemzetközi hitelezők ajánlatát, vagy véget érnek az egyeztetések.

Az interjú után Ciprasz azt twittelte ki, hogy "Miután megfojtották a bankjainkat és megtagadták a mentőprogram időbeli meghosszabbítását, ésszerű lenne elvárni, hogy kifizessük az IMF-nek a holnap esedékes tartozásunkat?" - számol be a portfolio.hu