Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A CNN úgy tudja, hogy a képviselőház 235 demokrata párti képviselőjéből eddig 158-an támogatják az eljárás megindítását, míg a  Washington Post cikkében már egyértelműen úgy fogalmazott, hogy Pelosi az impeachment megindítását fogja bejelenteni. Ugyanerről írt a New York Times is - olvasható a portál összefoglalójában.

Az ügy előzménye, hogy Trump nyomást gyakorolhatott az ukrán államfőre, hogy nyomozást indítson lehetséges ellenfele, Joe Biden volt amerikai alelnök fia ellen, miközben a Fehér Ház visszatartotta az Ukrajnának szánt katonai segélyt.

Ezzel összefüggésben Donald Trump bejelentette, hogy engedélyt adott a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel júliusban folytatott, belpolitikai vihart kavart telefonbeszélgetése leiratának közzétételére. Az ENSZ Közgyűlésének 74. ülésszakán részt vevő Trump szerint "a teljes, titkosítás alól feloldott és vágatlan" leiratot fogják nyilvánosságra hozni szerdán.

Twitter-üzenetében az amerikai elnök azt írta, hogy ez bizonyítani fogja, hogy a beszélgetése Zelenszkijjel teljességgel helyénvaló volt, és nem gyakorolt nyomást az ukrán államfőre, hogy indítson vizsgálatot politikai riválisa, Biden és fia, Hunter ügyében. Emellett ismételten tagadta, hogy a Biden-ügynek köze lett volna az Ukrajnának szánt segély befagyasztásához.