Az AfD a szövetségi választási bizottság hétfő reggel megjelent adatai szerint országszerte a szavazatok 12,6 százalékát szerezte meg, így a harmadik számú politikai erő a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) után.

Azonban az adatok tartományi szintű bontása alapján az látható, hogy a keleti tartományokban - az egykori Nyugat-Berlint sem számítva - a szavazatok 20,5 százalékát szerezte meg. Az AfD így a második számú politikai erő az egykori NDK területén az Angela Merkel kancellár vezette CDU után.

Kelet-Nyugat

Nyugaton viszont támogatottsága elmarad az országos átlagtól, a szavazatok 10,7 százalékával a negyedik helyen áll, a CDU/CSU, az SPD és a liberális FDP után. Keleten az AfD különösen Szászországban erős, ott a szavazatok 27 százalékát összegyűjtve az első helyen áll, és három egyéni mandátumot is szerzett.

A CDU/CSU-tól jobbra álló párt a második helyen áll Brandenburgban (20,2 százalék), Mecklenburg-Elő-Pomerániában (18,6 százalék), Szász-Anhalt tartományban (19,6 százalék) és Türingiában (22,7 százalék), rendre a CDU után.

Gyengébb viszont Berlinben, a tartományi rangú főváros keleti és nyugati részét együttvéve az ötödik helyen áll, 12 százalékkal.

Általában véve is jellemző, hogy a nagyvárosokban az AfD kevésbé erős, mint máshol. A tartományi rangú Hamburgban csupán 7,8 százalékot szerzett, ami a hatodik helyet jelenti és a legrosszabb eredmény a 16 tartományt tekintve, és az ugyancsak tartományi rangú Brémában 10 százalékkal az ötödik lett.

(Fenti képünk forrása: Reuters)