Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának nincs olyan határozata, amely megtiltaná Irán rakétaprogramját, vagy rakétakísérletek végzését - jelentette ki Bahram Kaszemi az al-Majadín tévécsatornának. Mindazonáltal nem erősítette meg az amerikai állítást a rakétateszt végrehajtásáról a portál cikke szerint.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter azt mondta: Irán közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, és ezzel megsértette az ENSZ BT 2231-es határozatát. Olyan közepes hatótávolságú rakétáról van szó, amely képes több atomtöltetet is hordozni - tette hozzá.

Irán azt is tagadta eddig, hogy volna olyan rakétája, amely képes akár csak egy atomtöltetet is hordozni.

Donald Trump amerikai elnök májusban mondta fel az Egyesült Államok részéről az iráni atomprogramot korlátozó hathatalmi megállapodást, és ismét szankciókat vezetett be Irán ellen. Az elnök azzal indokolta ezt, hogy a megállapodás rossz, mert nem tiltja Iránnak a ballisztikus rakéták kifejlesztését és a vele szövetséges erők fegyverrel való támogatását Szíriában, Jemenben, Libanonban és Irakban.