Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A monszuneső és a folyók vízszintjének megemelkedése miatt Jakartán belül mintegy 90 városrész került víz alá, a főváros mellett fekvő Depokban pedig földcsuszamlás történt - írja a hvg.hu. A halálos áldozatok között van egy 16 éves diák is, aki áramütést szenvedett egy átmeneti menhelyen, ahol 19 ezren kerestek menedéket - tudatta Agus Wibowo, a jakartai katasztrófavédelem szóvivője.

Anies Baswedan, Jakarta kormányzója arról számolt be, hogy az ilyenkor szokásos csapadékmennyiség több mint háromszorosa zúdult szilveszter éjszaka a városra és Nyugat-Jáva dombos területeire. A sürgősségi szolgálatok 120 ezer embere vesz részt a segítségnyújtásban - tudatta a politikus.

Polana Pramesti, a polgári légiközlekedési hatóság igazgatója azt is elmondta, hogy az özönvíz miatt víz alá került a Halim Perdanakusumah belföldi repülőtér futópályája is, ezért a létesítményt le kellett zárni, és 19 ezer utas rekedt a légi kikötőben.

Jakartában és környékén mintegy 30 millió ember él, a főváros földrengés- és árvízveszélyes területen fekszik, és a felszín alatti vizek korábbi kontrollálatlan kitermelése miatt a metropolisz folyamatosan süllyed. Joko Widodo indonéz elnök a nyáron bejelentette, hogy Borneó szigetén új főváros fog felépülni.