"Kína tárt karokkal fogadta a világot, hozzájárulásával jelentős mértékben elősegítette a nemzetközi kereskedelmi forgalom és az általános jólét növekedését, valamint a világgazdaság egyik meghatározó tényezőjévé és növekedési motorjává lépett elő" - fogalmaz a dokumentum.

A világkereskedelmi importforgalom 10,2 százalékát Kína bonyolította 2017-ben, az exportforgalomból pedig 12,8 százalékkal vette ki a részét. A WTO statisztikái alapján pedig Kína 120 ország és régió meghatározó kereskedelmi partnerévé vált.

A Kereskedelmi Világszervezethez való csatlakozása óta a közvetlen külföldi beruházások (FDI) a 2001-es 46,88 milliárd dollárról 2017-ben 136,32 milliárd dollárra emelkedtek, ami átlagosan évi 6,9 százalékos növekedés.

A pekingi Amerikai Kereskedelmi Kamara felmérését idézve a dokumentum kiemeli, hogy a megkérdezett vállalatok hatvan százaléka kiemelt befektetési célpontként tekint Kínára és a kamara tagjainak 74 százaléka készül beruházásait tovább növelni 2018-ban. Az EU Kereskedelmi Kamarája tagjainak pedig több mint a fele tervezi erősíteni kínai jelenlétét.

Tavaly 35,6 ezer vállalat alakult meg külföldi részvétellel Kínában, 27,8 százalékkal több mint az előző évben.

Külföldre irányuló közvetlen beruházásaival (outward direct investment) Kína 2017-ben a harmadik helyre lépett elő a nemzetközi rangsorban a WTO-csatlakozása idején tartott 26. helyről.

A Fehér Könyv megállapítja, hogy "Kína külföldi beruházásai munkahelyek teremtése mellett hozzájárultak a befogadó ország technológiai fejlődéséhez, gazdasági növekedéséhez, az általános jólét javulásához".

Kína az együttműködés mindenki számára nyitott platformján határozottan kiáll a kölcsönös előnyökön alapuló nyílt világgazdasági rendszer felépítése mellett - szögezi le a dokumentum.

A 2013-ban útjára indított "új selyemút" (Egy Övezet - Egy Út) kezdeményezés a résztvevő országok és térségek közös felemelkedését szolgáló együttműködés támogatására jött létre. Ennek keretében kínai vállalatok 2017 végére már 75 különleges gazdasági övezetet hoztak létre a kezdeményezéshez csatlakozott országokban, emellett 1,6 milliárd dollár adóval járultak hozzá a befogadó országok költségvetéséhez és 220 ezer munkahelyet hoztak létre.

"Kína kereskedelmi partnereivel vállvetve törekszik a gazdasági globalizáció nyílt, inkluzív, kiegyensúlyozott és mindenki számára előnyös előre vitelére" - szögezi le Kína WTO-tagságának eredményeit összefoglaló Fehér Könyv.

A fotó forrása: Tobias Schwarz/AFP.