Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szerdán délben jelentette be, hogy a nemzetközi hitelezők elutasították Görögország a legújabb javaslatait. Az Európai Unió egyik illetékese arról beszélt, hogy a nemzetközi hitelezők csalódottak a görög nyugdíjrendszer, az áfa és a társasági adórendszer átalakítására tett görög javaslatok miatt. Egy uniós tisztségviselő később közölte, hogy a tárgyalások nem szakadtak meg, a tervezettnek megfelelően folytatódnak a hitelezők és Görögország között.

A hitelezők ezt követően ellenjavaslatot tettek, amelyek értesülések szerint az áfa megemelését és a költségvetési kiadások csökkentését tartalmazták. Ezt az ellenjavaslatot a görög fél az AFP hírügynökség értesülése szerint elutasította.

Az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek testülete, az Eurócsoport szerda este rendkívüli tanácskozást tart Brüsszelben a görög adósságválság ügyében. Ha ezen az ülésen sem sikerül megtalálni a mindenki számára elfogadható megoldást, akkor aligha kerülhető el, hogy Görögörszágban július elsején bekövetkezzen az államcsőd.

Athén 2010 óta mintegy 236 milliárd euró támogatásban részesült két nagy nemzetközi mentőcsomag révén, részben a többi euróövezeti ország befizetéseiből feltöltött közös kasszából, részben a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). Görögországnak az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) nevű uniós pénzügyi alappal - kétszeri meghosszabbítás nyomán - még mindig fennálló szerződése június utolsó napján lejár. E szerződés alapján Athénnak elvben még kapnia kellene 7,2 milliárd eurót, ennek azonban feltétele van: a görög kormánynak hiteles és fenntartható gazdasági-pénzügyi szerkezeti reformtervet kell felmutatnia konkrét számokkal és teljesítendő határidőkkel.

Ugyancsak június 30-án azonban esedékessé válik egy 1,6 milliárd eurós görög törlesztési kötelezettség is az IMF-nek. Ha tehát június végén nincs elfogadott görög reformcsomag, és így nem folyósítható a 7,2 milliárd, akkor nincs miből kifizetni az 1,6 milliárdot az IMF-nek. Görögország ezzel fizetési késedelembe esik a köztartozásokat illetően. Ez még nem feltétlenül jelentené azonnal és automatikusan a magánhitelek törlesztésének ellehetetlenülését is, de mindenképpen pánikot váltana ki a pénzügyi piacokon.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,34 százalékkal volt az előző záróértéke alatt a szerdai kereskedés utolsó percében. Ugyanekkor a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,23 százalékkal meghaladta a keddi záróértékét, de a frankfurti DAX-30 0,59 százalékot, a párizsi CAC-40 0,15 százalékot vesztett.

A dpa német hírügynökség arról számolt, be hogy rohamosan növekszik a görögországi megrendelések száma a német aranykereskedőknél. A frankfurti Coininvest internetes aranykereskedő cég az elmúlt héten háromszor annyi megrendelést kapott Görögországból, mint korábban. A cég heti forgalma úgy 200 ezer euró szokott lenni görög megrendelők felé, ez a múlt héten 600 ezerre emelkedett.