Csütörtökön tartják az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóját, az uniós tagállamok vezetői főként a migrációs válságról tanácskoznak. A csúcs előtt a bizottság vezetője Martin Schulzcal, az Európai Parlament elnökével egyeztetett, majd a közösen tartott sajtótájékoztatójukon Jean-Claude Juncker kiemelte: fel kell gyorsítani a dublini rendszer reformját. A bizottság elnöke egyúttal megerősítette, hogy a tagállamoknak be kell tartaniuk a szeptemberben tett pénzügyi vállalásaikat. Úgy vélte, ez a tagállamok szavahihetősége miatt is nagyon fontos.

Martin Schulz ugyancsak a tagállamokat sürgette, hogy biztosítsanak forrást a válság kezelésére. Az nem lehet, hogy a csúcs után a tagállamok vezetői elmondják, hogy "milyen döntést hoztunk, majd ha az nem valósul meg, azt mondják, az EU nem tesz semmit" - fogalmazott.

Jean-Claude Juncker arra is kitért, hogy az uniós testület alelnöke, Frans Timmermans, illetve Johannes Hahn, szomszédságpolitikáért és EU-csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos hajnali négyig tárgyalt Törökország képviselőivel egy közös akciótervről, és jók az esélyek a sikerre. "A helyes irányban mozdultunk el" - közölte Juncker további részletek közlése nélkül.

Martin Schulz is hangsúlyozta az "intenzív együttműködés" szükségességét Törökországgal.