Elemzők véleményének átlaga szerint a Fed a kamatszintet erőteljesen, 75 és 100 bázispont közötti mértékben csökkentheti a jelenleg érvényes 1,00-1,25 százalékról. Vannak olyan vélemények is, hogy áprilisban a kamatszint 0 százalékra eshet - számolt be az MTI.

A jegybank március 3-án váratlanul 50 bázisponttal, 1,00-1,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatot. A kamatdöntés utáni közlemény szerint az irányadó kamat mérsékléséről egyhangú döntés született. Eszerint "az amerikai gazdaság alapjai továbbra is erősek, de a koronavírus növekvő kockázatokat jelent a gazdasági aktivitásra".

A Reuters által idézett szakértők szerint a kamatcsökkentés mellett a Fed a jövő héten újraindíthatja likviditásnövelő állampapír-vásárlási programját a gazdaság élénkítésére, ahogy azt tette a 2008. évi pénzügyi válság idején is.

A Wall Street Journal által a napokban megkérdezett elemzők a februári felméréshez képest rontották az amerikai GDP növekedésével kapcsolatos előrejelzéseiket.

Az 55 elemző véleményének az átlaga szerint a folyó első negyedévben az amerikai hazai össztermék (GDP) 1,3 százalékkal nő a februárban várt 1,6 százalék helyett. A második negyedévre ugyanakkor már 0,1 százalékos gazdasági zsugorodást valószínűsítenek a februárban becsült 1,9 százalékos növekedéssel szemben.

A megkérdezettek szerint a második negyedév lehet a mélypont, a harmadik negyedévben ugyanis a GDP már 1,2 százalékkal emelkedhet, ami azonban így is elmarad a februárban becsült 2 százalékos növekedéshez viszonyítva.

A szakértők most az évre átlagosan 1,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak a februárban várt 1,9 százalék helyett. Tavaly 2,3 százalékkal nőtt az amerikai GDP.