Az első információk szerint a spanyol rendőrség és csendőrség néhány helyen erőszakot alkalmazva lépett fel, mivel a felszólítás ellenére az emberek nem hagyták el a helyszínt, és voltak akik ellenálltak, amikor el akarták vezetni őket - írja az MTI.

A Sant Julia de Ramis nevű település sportcsarnoka előtt - amely Carles Puigdemont katalán elnök kijelölt szavazóköre - az akció közben többeket félrelöktek vagy a földre nyomtak. Miután hátrább szorították az embereket a bejárattól, rendőri kordont vontak az épület elé. A bejáratnál parkol egy traktor is, amelyet a referendum támogatói állítottak oda, az esemény biztosítására. A hatóságok odabent megkezdték a szavazásra előkészített urnák, szórólapok összegyűjtését.

Sabadellben az egyik szavazóhelyiségnek kijelölt iskola bejárata előtt a földre ülve tiltakoztak a referendum támogatói, a rendőrség egyenként vezette el őket, volt, akit elcipeltek. Az épület bezárt üvegajtaját ezután kalapáccsal törték be, majd megkezdték az intézkedést odabent, miközben az emberek az utcán tiltakoznak.

A rendőri intézkedés befejezése és a hatóságok távozása után azonban ismét szavazni kezdtek a helységben. Miután ugyanis a rendőrök távoztak, önkéntesek jelentek meg, akik pillanatok alatt berendezték a szavazóhelyiséget az aulában, és elkezdődött a voksolás.

Feszült volt a helyzet a barcelonai Ramón Llull nevű iskola előtt is. A rendőrök pajzsaikkal igyekeztek hátrább szorítani az embereket. A tömeg többször is nekifeszült a rendőrsorfalnak, majd feltartott kézzel skandálta: "az utca mindig a miénk marad". A két oldal egy ideig farkasszemet nézett egymással, de a szembenállás rövid idő után megszűnt.

Néhány szavazóhelyiségnél viszont meg tudták kezdeni a voksolást reggel 9 órakor, de a hatóságok sorra járják az intézményeket, és igyekeznek véget vetni a referendumnak.