El kellene halasztani a nagyjából két hónap múlva esedékes csúcstalálkozót Donald Trump, az USA elnöke és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor között - fogalmazta meg tömören véleményét Robert Kelly politológus professzor, a Pusan National University docense, Észak-Korea-szakértő a CNBC tudósítás szerint. Az indoklás sem hosszabb: Trump egyszerűen nem kellően felkészült ahhoz, hogy részt vegyen egy ilyen kényes tárgyaláson.

Nem tud semmit

A kockázat az, hogy a két vezető szemtől szembe találkozása katasztrofálisan végződik, mivel az USA ingatlanbefektetőből lett államfőjének csak halvány ismeretei vannak az Észak-Koreával kapcsolatos bonyolult politikai kérdésekről. Kelly szerint jó okunk van feltételezni, hogy az elnök szinte semmit sem tud Koreáról.

Köztudott, hogy nem olvassa el az asztalára tett jelentéseket, ezzel szemben sokat nézi a tévét, amelynek híradóiból vagy ismeretterjesztő műsoraiból - már amennyiben ilyeneket néz - leegyszerűsített kaphat a világ bármely országáról vagy kultúrájáról. Ez elég ahhoz, hogy az emberek társasági beszélgetéseken fecsegjenek a témáról, ám egy csúcstalálkozóhoz nagyon sovány.

További gond, hogy a Fehér Ház nemzetbiztonsági stábja nyolc héttel a történelmi jelentőségű találkozó előtt a káosz állapotában van - utalt a professzor arra, hogy Trump az elmúlt hetekben váltotta le nemzetbiztonsági főtanácsadóját. Az új vezető, John Bolton ráadásul eddig azzal vétette észre magát, hogy megelőző katonai csapást javasolt Észak-Korea ellen, azaz vélhetően nem azon gondolkodott, miről kéne szólna egy csúcstalálkozónak az elnök és a diktátor között.

Teljes fegyverzetben

Ezzel szemben az amerikai elnök tárgyalópartnere, Kim Dzsongun "teljes fegyverzetben", azaz abszolút felkészülten lépne színre. Mivel az észak-koreai rezsim fő célja mindig a közvetlen tárgyalások kikényszerítése volt az USA-val, ezért komoly apparátussal folyamatosan készülnek erre. Kim és emberei minden részlettel tökéletesen tisztában lesznek, és bármilyen kérdésről képesek lesznek egyeztetni annak teljes mélységében.

Kelly szerint Kim azzal fog nyitni, hogy 40 percen át beszél az USA háború bűncselekményeiről egészen az 1950-es évek elejéig, a koreai háborúig visszamenően. A szakértő szerint ezért az az első nagy kérdés az, hogy Trump képes-e pókerarccal végighallgatni ezt az idegölő monológot vagy már az elején elfogy a cérnája, és pestiesen beszól valamit, amivel rögtön véget vet a beszélgetésnek.

Nyitott kérdések

A csúcstalálkozóról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy május végére tervezik. Hogy pontosan mikor és hol lesz, kik lesznek jelen a tárgyalóteremben a főnökük mellett, az nyitott kérdés. Az utóbbival kapcsolatban felvetődik, hogy a bombázáspárti Boltont beengedik-e a helyiségbe vagy inkább elolvassa a lapok másnapi tudósításait.

A Trump-Kim találkozó kilátásai kevésbé lennének aggasztóak, ha az elnök mutatna némi felkészültséget a Koreai-félsziget ügyeiben - ért egyet Kellyvel Michael J. Green az amerikai Georgetown University professzora. A Phenjannal folytatandó tárgyalások ugyanis tele van csapdákkal.

Az észak-koreai vezetőknek sok évtizedes tapasztalataik vannak az ellenfél manipulálásában, és bár ez az USA diplomatáinak hozzáértő részéről is elmondható, az utóbbiak nem játszanak majd fontos szerepet a csúcs előkészítésében és lebonyolításában. Az elnök ugyanis szereti olyanokkal körülvenni magát, akiknél okosabbnak hiheti magát.

Valamit kérni fognak

Kimnek olyan kérései lesznek országa nukleáris fegyverkezési programjának visszafogásáért cserébe, amelyeket az USA nehezen teljesíthet. Például szűnjön meg az amerikai katonai jelenlét Dél-Koreában és szomszédja, illetve az USA hagyjon fel a közös hadgyakorlatokkal.

Az ilyen tárgyalások érzékeny pontjait általában alacsonyabb szintű diplomáciai egyeztetéseken készítik elő a csúcstalálkozók előtt - emlékeztet Kelly. Miután azonban mindössze nyolc hét maradt a nagy eseményig, már nincs idő ezek lebonyolítására.

Következésképpen Trumpnak a tárgyalóteremben kellene döntések hoznia, ám ez olyan lehetőség, amelyről nem sok jót írnak az álmoskönyvek. A professzornak nincs tudomása arról, hogy Trump ilyen diplomáciai felkészültséget igénylő munkát valaha végzett volna.

A fotó forrása: Saul Loeb/AFP.