"Nagyon aggasztónak tartjuk, hogy a kínai piacra belépő nyugati, köztük amerikai és más cégek nem ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a nyugati piacokra lépő kínai vállalatok" - mondta Mike Pompeo, miután egyeztetett holland kollégájával, Stef Blokkal.

Donald Trump elnök csupán azonos versenyfeltételeket akar biztosítani az amerikai és a kínai vállalatok számára - hangsúlyozta a tárcavezető, aki hétfőn érkezett Hágába, ahol Mark Rutte holland kormányfővel megnyitja a 9. Globális vállalkozói csúcstalálkozót.

"Az nem nyitott kereskedelem, hogy egy vállalat idejöhet, és befektethet Hollandiában, amikor viszont egy holland cég akar beruházni Kínában, akkor információkat kell átadnia a Kínai Kommunista Pártnak" - idézi az MTI.

A találkozón szó volt az ötödik generációs mobiltávközlési hálózatok (5G) biztonságának garantálásáról is. Pompeo kiemelte, Washington arra kérte szövetségeseit, partnereit és barátait, hogy ne tegyenek semmi olyat, ami veszélyeztetné a közös biztonsági érdekeket vagy korlátozná az érzékeny információk megosztásának lehetőségét.

Blok erre reagálva aláhúzta, hogy miközben Hollandia stratégiája összehangolására törekszik szövetségeseivel, minden államnak magának kell meghoznia a biztonsági döntéseit. "Szakértők csoportja dolgozik az 5G-beruházások biztonságán" - magyarázta, hozzátéve, hogy már nyáron kiírhatják a frekvenciapályázatokat, addig meglesz a határozat is az ügyben. A holland külügyminiszter arról számolt be, hogy a megbeszélésen a venezuelai és az iráni helyzetre is kitértek.

Demokrácia, emberi jogok

Mike Pompeo később közleményt adott ki a pekingi Tienanmen (Mennyei Béke) téri vérengzés 30. évfordulója alkalmából. Mint írta, mára szertefoszlottak az Egyesült Államok azon korábbi reményei, amelyek szerint Kína világgazdasági integrációja "nyitottabb, toleránsabb társadalomhoz" vezet.

"Felszólítjuk a kínai kormányt, hogy hozza nyilvánosságra teljes körű jelentését a meggyilkolt vagy eltűnt személyekről, így bizonyos megnyugvást adva ezen sötét történelmi fejezet számos áldozatának" - olvasható a kommünikében.

"Az egypárti kínai állam nem tűri a másként gondolkodókat, lábbal tiporja az emberi jogokat, amikor csak az érdekei megkívánják" - mutatott rá a külügyminiszter, felszólítva Pekinget arra, hogy vessen véget a muszlim ujgur kisebbség és más csoportok elnyomásának.

Biztonsági megfontolásokból nemrég az Egyesült Államok, majd Ausztrália, Japán, Új-Zéland és Tajvan is kizárta az 5G-hálózatok fejlesztéséből a kínai Huaweit. Washington szerint Peking kémkedésre használhatja fel a vállalat berendezéseit, a vádak azon kínai törvényre hivatkoznak, amely megköveteli a technológiai cégek együttműködését a hírszerző szervekkel. A kínai kormány és a Huawei ezt tagadja.

Az Egyesült Államok bojkottra szólított fel, és a hírszerzési információk megosztásának korlátozásával fenyegette meg például a tiltást elutasító Németországot.