Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A várakozások szerint novemberben jelentik be, hogy Vlagyimir Putyin újraindul az elnöki pozícióért a 2018. márciusi államfőválasztáson - idézte a Kommerszant értesülését a bne IntelliNews régiós hírportál. A jelölést kétlépcsős procedúrában jelenthetik be, lényegében kétfelvonásos színjátékkal szórakoztatva a közélet iránt érdeklődőket.

Az első forduló lesz a legmeghatóbb, ugyanis ebben fogja elfogadni Putyin a népi felkérését az elnöki poszt ismételt megpályázására. A spontán gesztusra számos kitüntetett nap kínálkozik október vége és november közepe között. Ezek egyike a nemzeti egység napja, november 4-e vagy az októberi bolsevik forradalom időpontja, november 7-e.

Ezt követi a második fázis, amelyben Putyinnak, mint önjelölt elnökjelöltnek az indulás jogi feltételeként össze kell gyűjtenie megfelelő számú támogató aláírást. Erre a lehető legkevesebb időt akarják szánni, hogy maga a kampány is a legszűkebb időkeretbe szoruljon.

Hetven/hetven stratégia

Az előkészületek része, hogy a korábbi évek háborús költségvetését - amelyben az ország nehéz helyzete ellenére növelték a katonai kiadásokat - átalakítják választási költségvetéssé. A szociális kiadások 10 százalékkal megugranak - sokkal nagyobb arányban, mint a büdzsé bármely más tétele. Ez a változtatás október elején kerülhet a Duma elé.

A Kremlben jelenleg véglegesítik a kampánytervet, mégpedig az úgynevezett 70/70 stratégia jegyében. Ez azt jelenti, hogy 70 százalékos részvételi arányt akarnak, amelyen a szavazók 70 százaléka Putyinra voksol.

Ezzel gondok lehetnek, ugyanis a szeptember 10-ei helyhatósági választások bizonyos értelemben kudarcot okoztak a Putyint támogató Egységes Oroszország pártnak. Hiába nyertek mindenütt a jelöltjeik, a részvételi arány siralmas - Moszkvában például csupán 14-15 százalékos - volt.

Icipici Dávid, hatalmas Góliát

Az orosz államfő újraválasztásával kapcsolatban nem lehetnek kétségek. Népszerűségi indexe az utolsó Oroszországban még működő független közvélemény-kutató intézet, a Levada Center felmérése szerint júliusban 83 százalékon állt. Más vizsgálatokból azt derült ki, hogy kétéves csúcson van azoknak az oroszoknak a száma, akik szerint jó irányba haladnak a dolgok az országban.

Putyin egyetlen ellenfele a rezsimen kívülről jött figura, a korrupcióellenes blogger és ellenzéki politikus Alekszej Navalnij. Ő annak ellenére elindul a választáson, hogy az országos választási bizottság az ellene indított (minden bizonnyal koncepciós) per miatt eltiltotta az elnökválasztási részvételtől. Népszerűségi mutatója 2 százalék. Szakértők szerint valójában a 2024-es szavazásra gyúr, igyekszik megismertetni magát a választókkal.