Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Edouard Philippe kormányfő év elején bejelentett és vasárnap életbe lépett döntése hatalmas tiltakozást váltott ki a francia autósok között, annak ellenére is, hogy nem Franciaország az első, ahol lassabban lehet hajtani.

A miniszterelnök azzal indokolta a szigorítást, hogy míg a szintén 80 km / órás sebességkorlátozást alkalmazó Máltán, Svédországban, Dániában vagy Hollandiában egymillió lakosra számolva évente 25-30 ember hal meg az utakon, addig Franciaországban ez a szám közel a duplája.

Miközben a miniszterelnök azt is bejelentette, hogy átmeneti időszak sincs, azaz a rendőrök rögtön büntetnek, a közvélemény és a politikusok lázadoznak - írta a portál. Volt olyan javaslat, mely a megyékre bízta volna a szigorítás bevezetését, az egyik megye vezetője egyenesen közölte, hogy nem hajlandó kitenni az új táblákat, míg egy újonnan alakult civil szervezet a traffipaxokat kezdte megrongálni.

Edouard Philippe annyit engedett, hogy az intézkedést két év múlva felülvizsgálják. Egy friss felmérés szerint a franciák közel háromnegyede úgy véli, a szigorítás nem csökkenti majd érdemben a halálos balesetek számát.

Fotó forrása: Pixabay.com