Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kína 2016-ban kezdett bele abba a reformfolyamatba, amelynek célja, hogy a magántőke bevonásával, a túltermelés visszafogásával, a haldokló leányvállalatok bezárásával és a vagyonelemek átcsoportosításával
hatékonyabbá tegye nehézkesen működő állami cégeit.

A magán- és külföldi cégeknek aktívan részt kell venniük az állami vállalkozások reformjában és fejlesztésében, emellett közösen meg kell vizsgálniuk az együttműködés lehetőségeit, beleértve a vegyes tulajdonlást - nyilatkozta Hsziao Ja-csing, a SASAC elnöke, a hatóság honlapján.

Kína "vegyes tulajdonlást" célzó reformjainak célja, hogy a magánszférából tőkét és vállalatirányítási módszereket vonjon be a kormány irányítása alatt álló nagyvállalatokba.

A kínai állami vagyonfelügyelet támogatja azt is, hogy az állami óriáscégek magán- és külföldi vállalatokba fektessenek be - mondta Hsziao, részletek ismertetése nélkül.

Az állami tulajdonban lévő vállalatok kezeléséért felelős SASAC irányítása alá több mint száz társaság tartozik, amelyek becsült tőzsdei értéke mintegy 7,6 milliárd dollár volt 2017-ben.