Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kínai statisztikai hivatal (NBS) jelentése szerint az ipari nagyvállalatok nyeresége éves összehasonlításban 4,1 százalékkal 545,5 milliárd jüanra (78,57 milliárd dollárra) emelkedett szeptemberben. Ez az ütem kevesebb mint fele az augusztusinak és március óta a legalacsonyabb.

Idén az első 9 hónapban 14,7 százalékkal emelkedett a több mint 20 millió jüanos (2,8 millió dollár) éves árbevételt meghaladó vállalatok összesített profitja, ami ugyancsak lassulást jelez, ugyanis az első nyolc hónapban még 16,2 százalékra rúgott a profit növekedésének üteme.

A nyereség növekedésének ütemét több tényező is visszafogta, közöttük is első helyen a termelés, illetve az eladások bővülésének lassulása, az áremelkedés ütemének mérséklődése, valamint az előző év magas bázisszintje. Az Egyesült Államokkal kibontakozott kereskedelmi háború ugyancsak kedvezőtlen hatást gyakorolt a termelésre, és azzal fenyeget, hogy a következő hónapokban még inkább visszaveti a befektetéseket és a profit növekedését.

A legfrissebb adatok szerint a kínai gazdaság éves összevetésben 6,5 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, ami 2009 első negyedéve óta a legalacsonyabb növekedési ütem. Elemzők 6,6 százalékot vártak a második negyedévi 6,7 százalék után. Negyedéves összevetésben 1,6 százalékkal bővült a kínai gazdaság a harmadik negyedévben, mérsékeltebb ütemben a második negyedévi 1,8 százaléknál - írta az MTI.

A fotó forrása: Pexels.com/Ayala.