Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Reuters által megkérdezett mintegy 120 elemző véleményének átlaga szerint annak az esélye, hogy a következő két évben recesszió sújtja az amerikai gazdaságot, 40 százalékra nőtt. Egy hónappal korábban a szakértők 35 százalékos esélyt adtak ennek.

Különösen érdekes a felmérésnek az a része, amely szerint egy jövő évi recessziónak a lehetősége a megkérdezettek szerint kevesebb mint 10 százalék, ugyanakkor több mint egyharmad szerint 50 százalékot meghaladó a valószínűsége a két éven belüli recessziónak - írta az MTI.

A befektetők borúlátását erősítette, hogy az Egyesült Államok a múlt héten pénteken 200 milliárd dollár értékű kínai termék importvámját 25 százalékra emelte az addigi 10 százalékról. A kínai válasz nem váratott sokáig magára, Peking bejelentette, hogy 60 milliárd dollár értékű amerikai importtermékekre vet ki megemelt, 5 és 25 százalék közötti importvámot június elsejei hatállyal.

Az amerikai piac rengeteg szállal fűződik a kínai gazdasághoz, az ázsiai ország számtalan amerikai cég beszállítója, az amerikai termékek számára óriási piacot jelent Kína. A kereskedelmi kapcsolatok gyors romlása azt eredményezheti, hogy igen sok amerikai cég beszállítói lánca megszakad, ezek kiépítése pedig sok időt venne igénybe, miközben az amerikai cég eladásai megnehezülnének a kínai piacon.

A Walmart, a világ legnagyobb kiskereskedelmi cége máris áremelkedésre figyelmeztette vásárlóit a kínai importra kivetett magasabb vámok miatt. A Reuters által végzett felmérés szerint a szakértők arra számítanak, hogy az amerikai GDP növekedése 2 százalékra lassul az első negyedévi 3,2 százalékról. A múlt hónapban a folyó negyedévre nagyobb, 2,5 százalékos gazdasági bővüléssel számoltak a szakértők.

(Brutális kínai válaszcsapástól félnek Amerikában)