Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek úgy gondoljuk, hogy egy 100 milliárd dollár körüli összeg nem elképzelhetetlen - fogalmazott a kínai illetékes. Kína kész segíteni Európának, de ennek legalább két feltétele van - tette hozzá.

Elsőként az euróövezeti mentőalap (EFSF) hatékonyságát jelölte meg. Az EFSF-nek hatékonynak, hasznosnak kell lennie az európai helyzet stabilizálásának támogatásában. Peking meg akar győződni arról, hogy működik a mechanizmus - fogalmazott. Semmi nem lenne Kína számára rosszabb annál, mint támogatni olyasmit, ami kudarcba fullad - tette hozzá.

A másik feltétel a felkínált garanciákra vonatkozik, miután nem zárható ki, hogy a mechanizmus nem működik - mondta.

Li Daokui úgy véle: ha Kína befektet és támogatja Európát, érthető, hogy az érdekeit illetően egy kicsit nagyobb megértést vár el.

Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő szerdán Cannes-ban, a G20-ak csúcstalálkozójának előestéjén kínai forrásoknak azt mondta, hogy Európának magának kell rendeznie az adósságválságot.

Kína az elmúlt hónapokban aggodalommal figyelte az európai adósságválság alakulását, Európa ugyanis a legfontosabb piaca a kínai exportnak. Peking jelezte, hogy mindent megtesz az európai export konszolidálása érdekében saját piacán, az euróövezeti mentőalapban (EFSF) való esetleges részvételéről azonban még nem döntött, hanem arra kérte Európát, hogy először tegyen rendet a saját pénzügyeiben.