Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jeff Sessions igazságügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy önként visszavonul a Trump-kampánystáb és orosz tisztségviselők esetleges kapcsolatairól folyó mindenfajta vizsgálatból, miután kiderült, hogy a kampány ideje alatt találkozott az orosz nagykövettel, ám erről nem számolt be szenátusi meghallgatásán.A miniszter sajtóértekezleten jelentette be döntését. "Úgy döntöttem, hogy az elnökválasztással bármilyen módon kapcsolatban lévő valamennyi jelenlegi és leendő vizsgálatból kivonom magam" - fogalmazott.  Közölte egyúttal, hogy a feladatokat helyette Dana Boente miniszterhelyettes látja el majd - írja az MTI.

Jeff Sessions leszögezte: bejelentését nem szabad úgy értelmezni, mintha ellene bármiféle vizsgálat folyna az ügyben. Elmondta azt is, hogy a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel kétszer találkozott, az első találkozójuk nagyon rövid volt, a másodikra szeptemberben került sor, és azon jelen volt két szenátusi munkatársa is. Közlése szerint Szergej Kiszljak nagykövettel a terrorizmus elleni harcot és Ukrajna helyzetét vitatták meg. A beszélgetés Ukrajnáról szóló pillanatai "ingerlékenyek voltak" - fogalmazott a miniszter, aki hozzátette, hogy különösebb részletekre nem emlékszik.

Donald Trump kampányának ügyében soha nem találkozott orosz tisztségviselőkkel, és a tavaly szeptemberi megbeszélés óta egyáltalán nem találkozott oroszokkal. A tárcavezető kifejtette, hogy erről a találkozóról valószínűleg említést kellett volna tennie a szenátusi meghallgatáson, bár azt is leszögezte, hogy nem hazudott eskü alatt - mondta a miniszter.

A Washington Post című amerikai lap szerdán éjjel hozta nyilvánosságra, hogy Jeff Sessions a kampány ideje alatt - még a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának tagjaként - kétszer is találkozott Szergej Kiszljak orosz nagykövettel, ám erről nem számolt be a miniszterjelölti meghallgatásán. Sessions közleményben cáfolta, hogy kampánytémák megvitatása céljából találkozott volna az orosz nagykövettel. Donald Trump amerikai elnök csütörtökön, a virginiai Newport News városában tett látogatása során egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy teljes mértékben megbízik igazságügyi miniszterében.