Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára közleményében kiemelte: Phenjan a lépéssel ismét "kirívóan megsértette" az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat.

A NATO-t aggodalommal tölti el Észak-Korea "destabilizáló viselkedése", amely fenyegetést jelent a regionális és a nemzetközi biztonságra - fogalmazott a főtitkár.

A főtitkár felszólította az észak-koreai rezsimet, hogy "azonnali hatállyal, teljes mértékben, igazolhatóan és visszafordíthatatlanul" szüntessék be a kísérleti atomrobbantásokat és rakétateszteket, illetve kezdjenek párbeszédet a nemzetközi közösséggel.

A történtekre Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő is reagált, elfogadhatatlannak nevezve, hogy Phenjan a mostani lépéssel ismételten megsértette nemzetközi kötelezettségeit, ami súlyos veszélyt jelent a térség és a világ biztonságára.

Az Európai Unió üzenete világos: Észak-Koreának fel kell hagynia a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek, valamint ballisztikus rakéták fejlesztését szolgáló programjaival, és be kell szüntetnie minden ehhez kapcsolódó tevékenységet - közölte Mogherini.

Észak-Korea arról számolt be, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát, amelyet fel lehet szerelni az új interkontinentális ballisztikus rakétákra. A sajtónak nyilatkozó szakértők szerint azonban távolról egyelőre nehéz megállapítani, hogy valóban hidrogénbombát teszteltek-e - írta az MTI.

Szakértő: új szintre lépett az atomfegyverkezés

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint "sikeresnek" mondható Észak-Korea vasárnapi robbantási kísérlete, és ez minőségileg egy új szintet jelent az atomfegyverkezés területén. Ez a hatodik nukleáris robbantás volt, amellyel lehet bizonyítani, hogy Észak-Korea rendelkezik atomfegyverrel - mondta a szakértő az M1-en. A mostani teszt lényege az volt, hogy föld alatti robbantás során próbálják megállapítani, miként lehet az atomfejet rátenni a rakétára. Ha a kísérlet során sikerült összeilleszteniük a rakéta fejet és testet és azzal együtt robbantani, a következő lépésben nyilván a lőtávolság növelése lesz a cél.

A hidrogénbombával kapcsolatban a szakértő azt is elmondta: annak nagyobb a pusztítása, így az sokkal veszélyesebb, "komolyabb fenyegetést jelent a világra". Ugyanakkor megjegyezte, annak összeszerelése is bonyolultabb, komoly technikát igényel. Ehhez még újabb kísérletekre van szükség.

Kérdés, hogyan reagál erre a világ - jegyezte meg a szakértő, hozzátéve: Japán már nagyon idegesen reagált a hírre, az Egyesült Államoknak viszont most a hurrikán is nagy problémákat okoz. Korábban az Egyesült Államok úgy nyilatkozott: "minden opció az asztalon van". Háborút nyilván nem akarnak, feltehetően a gazdasági szankciókon fognak szigorítani - vélekedett a szakértő.