Az olaj ára és az ázsiai tőzsdék meredek eséssel indították február utolsó hetét, miután megugrottak a koronavírus-fertőzéses esetek Dél-Koreában, Iránban és Olaszországban.

Szinte minden esik

A befektetők attól tartanak, hogy a járvány az egész világon elterjed - derül ki a Financial Times helyzetjelentéséből. A Brent kőolaj jegyzése 3,4 százalékkal, 56,50 dollár/hordó közelébe esett, az amerikai S&P-500 tőzsdeindex határidős jegyzései az ázsiai kereskedésben 1,3 százalékkal csökkentek. Az arany mint a befektetőknek biztonságos menedéket kínáló befektetés egy százalékkal drágult.

Az európai tőzsdéken is az eladók irányították a kereskedést a nyitás után. A londoni, a párizsi és a frankfurti index nem sokkal 10 óra után 2,7-3,3 százalékos mínuszban volt. A milánói tőzsde indexe, a MIB FTSE pedig 4 százalékos esésnél tartott.

Koreai helyzet

Dél-Koreában a megerősített esetek száma 763-ra emelkedett, a betegek közül heten haltak meg. Iránban ugyan csak 43 esetet jegyeztek fel, de nyolcan vesztették életüket, ami arra utal, hogy nagyon sok olyan fertőzött lehet, aki nem került kórházba vagy nem diagnosztizálták koronavírus-fertőzéssel.

Hétfőn délelőtt hétezer dél-koreai katonát helyeztek karanténba, miután tizenegynél pozitív lett a koronavírus-teszt, több mint háromszáz katonánál pedig felmerült a betegség gyanúja.

Öröm az ürömben

Kínában eközben megközelítette a 2600-at a halálos áldozatok száma, ami azt jelenti, hogy a Covid-19-megbetegedésekre eső halálozási ráta immáron három százalék fölé emelkedett.

A kínai hatóságok jelentése szerint Hupej tartományon kívül csak tizenegy új esetet jegyeztek fel a hét végén, ami arra utal, hogy a járvány kirobbanásának térségén kívül lassult a vírus terjedése. A hét végén Hszi Csin-ping államfő arra szólította fel a párt vezetőit, hogy minden erejükkel akadályozzák meg a járvány kitörését Pekingben - adta hírül a Bloomberg. Az ország vezetője több mint 170 ezer kormányzati és pártvezetőhöz szólt, miután beszédét videokonferencia segítségével Kína minden részébe eljuttatták.

Az ország fővárosának stabilitása és biztonsága a párt és az ország működőképességének biztosítéka - derült ki az államfő szavaiból. A járvány a Kínai Kommunista Párt 70 éves uralma alatt a legsúlyosabb közegészségügyi kihívás - tette hozzá. A Bloomberg szerint Hszi aggodalmai azt tükrözik, hogy az ország vezetése kétségbeesett kísérletet tesz arra, hogy visszatartsa a járvány terjedését, miközben igyekszik elérni, hogy a kényszerintézkedések a lehető legkisebb kárt okozzák a világ második legnagyobb gazdaságának.

Pekingben egyébként eddig egy híján 400 fertőzést és négy halálesetet jegyeztek fel. Nagyobb gond az, hogy a városnak abban a negyedében, amelyben a párt és a kormány székhelye van, 69 embert kellett karanténba zárni, mert érintkeztek egy önkormányzati vezetővel, akinek pozitív lett a koronavírustesztje. A parlament tavaszi nyitóülését elhalaszthatják egy héttel.

Riasztó jelek

Bár a holdújévi ünnepi időszakot február 10-éig meghosszabbították, azaz csúszott a gazdaság újraindulása a hosszú szünet után, az áramtermelés jóval a megszokott szint alatt maradt - hívja fel a figyelmet a Financial Times az elemzők megfigyelései alapján.

Az acélkészletek az alacsony kereslet miatt ötéves csúcson vannak - adata hírül a Mysteel tanácsadó cég. A hétfői pánikjelek azt követően jelentek meg a tőzsdéken, hogy Olaszországban tíz város került karantén alá, amivel az olasz helyzet a legrosszabb az Ázsián kívüli országok közül. Dél-Koreában tíz éve most léptették életbe először a legmagasabb egészségügyi riasztási fokozatot.

Valami elromlott

Az ázsiai piacokon kialakult befektetői hangulatot jól mutatja, hogy a szöuli tőzsde vezető indexe a Kospi több mint 3 százalékkal esett hétfőn, a dél-koreai deviza von 0,7 százalékkal gyengült a dollárral szemben. A hongkongi Hang Seng index 1,5, az ausztrál S&P/ASX-200 több mint két százalékkal csökkent. Az ausztrál dollár 11 éves mélypontra gyengült az USA-dollárral szemben.

Az olaj zuhanásával kapcsolatban Warren Patterson, az ING vezető elemzője megjegyzi, hogy a befektetők eddig csak a kínai vásárlások visszaesése miatt aggódtak, míg a járvány terjedésével már a világkereslet csökkenésére számítanak. Robert Carnell, az ING másik elemzőe úgy véli, hogy a befektetők nagyon figyelni fogják, milyen intézkedéseket tesznek az európai országok a járvány megelőzése érdekében. A szakértő szerint a gazdasági élet szereplői lassan ráeszmélnek, hogy valami elromlott a gazdasági környezetben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!