Magyarországon akár a milliárdos tételt is elérheti az a jegyárbevétel-kiesés, amelyet a színházak a koronavírus-járvány miatt elszenvedtek - derül ki a Világgazdaságnak válaszoló színházak leveleiből. Többségük a tavalyi előadás-bevételeinek az 50-70 százalékát fogja elérni. A Vígszínház több százmillió forint bevételkiesésről számolt be, a Szegedi Nemzeti Színház 38 millió forintról. Az egri Gárdonyi Géza Színház mintegy 30 milliótól esett el

A Szegedi Nemzeti Színházban csaknem hetven előadás maradt el, ebből ötvenötöt pótolnak - mondta Barnák László főigazgató. A többi előadás jegyeit más előadásokra vagy 2021. május 31-ig érvényes voucherre cserélhetik a nézők. A tapasztalatok szerint a nézők nem váltanak vissza jegyet, inkább elmennek a későbbi előadásokra.

A Vígszínházban és másik két játszóhelyén, a Pesti Színházban és a Házi Színpadon 218 előadás maradt el a pandémia miatt, ezek nagy részét szeretnék pótolni. A Budapesti Bábszínházban 159 előadás maradt el, köztük két premier, ezeket az idei évadban megtartják. Az őszi újranyitás óta - bár kicsi a minta - óriásit zuhant a látogatók száma. Egerben 94 előadást kellett elhalasztani, és  a magas előállítási költségű darabokat takarékosabbakra cserélték.