Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A negyedévente végzett felmérésben ezúttal 53 elismert elemző vett részt. Az EKB által rendelt, de nem az EKB hivatalos véleményét tükröző felmérés szerint a szakértők az idei évre 0,3 százalékos inflációra számítanak, ami jóval alacsonyabb a januárban várt 0,7 százaléknál. A megkérdezettek szerint jövőre 1,3 százalék lesz a fogyasztói áremelkedés a januárban becsült 1,4 százalék helyett, míg 2018-ra a korábban várttal megegyező, 1,8 százalékos inflációval számolnak az elemzők.

Az EKB inflációs célja 2 százalék, amit már három éve nem sikerül teljesíteni. Ami az euróövezet idei gazdasági növekedését illeti, a szakértők a pénteken ismertetett felmérésben úgy vélték, hogy a GDP 1,5 százalékkal nő a januárban becsült 1,7 százalék helyett. Ez valamivel jobb az EKB 1,4 százalékos előrejelzésénél.

A jövő évi gazdasági növekedéssel kapcsolatban a szakértők 1,8 százalékról 1,6 százalékra rontották előrejelzésüket, a 2018. évire vonatkozó becslésüket viszont 1,7 százalékon tartották.