Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Daniel Tarullo a Fed egyik kormányzója bejelentette, hogy a Donald Trumpnak eljuttatott felmondólevele alapján április 5-e körül távozik a pozíciójából. A lemondást követően a Fed kormányzói posztjára három embert kell majd jelölnie Donald Trump amerikai elnöknek, hogy a teljes, hét fős létszámot elérjék - írja a Portfolio.hu a Reutersre hivatkozva.

Trump lehetősége lesz kijelölnie - Trullo utódja mellett - a jelenlegi Fed-elnök Janet Yellen utódját, miután 2018 januárjában lejár a négyéves mandátuma, illetve a Fed alelnöki posztját betöltő Stanley Fischerét, akinek szintén 2018-ban jár le a megbízatása.

A rettegett jegybankár

Tarullo felelt azért, hogy a 2007-2009-es pénzügyi válságot követően biztosítsák a szabályozó hatóságok a pénzügyi rendszer stabilitását. Szigorúan betartatta a 2010-es Dodd-Frank törvényt - amelynek szigorán Donald Trump amerikai elnök most jelentősen enyhítene - és stressz tesztekkel rendszeresen ellenőrizte a bankok váratlan sokkokkal szembeni ellenállását.

Komoly hatalma volt a legnagyobb amerikai bankok felett. Azt, hogy mennyi osztalékot fizethetnek, vagy hogy mennyi saját részvényt vásárolhatnak, attól tette függővé, hogy hogyan tejesítenek a stressz teszteken.

Kemény kritikus

Mint ismert Trump enyhíteni akarja a Dodd-Frank törvény szigorát. A Fed-kormányzó szerint a Trump-adminisztráció alatt várható változások nem világosak, de Tarullo reméli, hogy a kulcsfontosságú elemek - a megemelt tőkekövetelmény, kockázatkezelés, a nagybankokra vonatkozó szanálási rendszer - megmaradnak.

Tarullo az elmúlt hónapokban egyébként élesen kritizálta a republikánusok azon törekvéseit, hogy a válság utáni pénzügyi szabályozásokon enyhítsenek, és keményen kritizálta a képviselőház pénzügyi szolgáltatásokért felelős bizottsága (FSC) elnökének, Jeb Hensarlingnek a javaslatát, amely a bankoknak megadná a választási lehetőséget, hogy vagy feleljenek meg a Dodd-Frank törvény követelményeinek, vagy emeljék meg a tőkekövetelményüket, mondván a ráta túl alacsony. Hensarling várhatóan hamarosan egy új törvényjavaslatot fog benyújtani.

Az egyik, magát megnevezni nem kívánó bankvezér a Reutersnek azt mondta, hogy a bankszektor megkönnyebbül Tarullo távozásával, miután szerintük az általa alkotott szabályozásokat nehezen lehetett követni. Ez meglátszott a bankszektor papírjain is, hiszen a bejelentést követően az S&P bankindex 0,4 százalékkal erősödött a Reuters szerint.

Ki lehet az utód?

A Fed-kormányzó távozásával az amerikai pénzügyi rendszer szabályozása körüli kérdések viszont egyre csak sokasodnak. Az ügyet jól ismerő források szerint Tarullót a szabályozásokért felelős poszton David Nason követheti, aki Henry Paulson pénzügyminiszter helyettese volt 2008-ban, most pedig a General Electric igazgatója, de a jelöltek között felmerült még John Allison is, a BB&T volt vezérigazgatója, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy szívesen eltörölné a Fed-et.

Miből állna a lazítás?

Trump, a múlt pénteken írt alá egy szimbolikus rendeletet, amely előírta a bankokra nehezedő szabályozói nyomás csökkentését, amely szerinte és a Dodd-Frank törvény kritikusai szerint visszafogja a hitelezést.

A tervezett szabályozás egyebek mellett az alábbiakat tartalmazná:

  • A bankokat lazábban felügyelnék.
  • a pénzügyi fogyasztóvédelmi hatóság (CFPB) hatalmát csökkentenék. (Az intézményt az ügyfelek jelzálogpiaci, diákhitel-piaci és egyéb pénzügyi csalások elleni védelme érdekében hozták létre.)
  • A CFPB jelenleg független igazgatóját az USA elnöke bármikor lecserélhetné.
  • Megnehezítenék az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) munkáját.
  • Könnyítenék a tőzsdei vállalatok irányítását és könyvelését.
    Enyhítenék a hitelminősítő vállalatokra nehezedő szabályozási nyomást.
  • Megkönnyítenék a cégek részvényeinek tőzsdére való bevezetését többek között azzal, hogy a vállalatoknak megengedné, hogy teszteljék a piacot tőzsdére lépés előtt.
  • A Fed éves stressztesztjeit pedig kétéves gyakoriságúra csökkentenék.