Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A rendszerváltás óta eddig kilenc alkalommal tartottak parlamenti választást Lengyelországban. A legutóbbi, 2015-ös szavazáson délig 16,47  százalékos volt a részvételi arány, vagyis 1,67 százalékkal  kevesebb, mint most. A szavazóhelyiségek bezárásáig 2015-ben az erre jogosultak viszonylag nagy hányada,  közel 51 százalék voksolt.

Leszámítva az első, részben szabad 1989-es választást, amelyen 62,7 százalékos volt a részvételi arány, a legtöbben eddig a 2007-es parlamenti választásokon szavaztak (53,9 százalék).

A PAP hírügynökség szerint rekordmagas részvétel várható külföldön, többek között a budapesti lengyel nagykövetségen, ahol többen mint bármikor, 1,3 ezren  regisztráltak a szavazásra, és a választópolgárok a délelőtt folyamán hosszú sorban várakoztak, hogy leadhassák voksukat.

A PKW sajtóértekezletén közel száz kisebb, a szavazás folyamán történt incidensről számoltak  be.

A szavazáson az alsóház (szejm) 460 képviselőjét, valamint a felsőház (szenátus) 100 tagját választják meg. Felmérések szerint a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt ismét abszolút többségre tehet szert, rajta kívül három vagy négy ellenzéki tömörülés juthat be a parlamentbe.

A szavazóhelyiségek este 21 óráig tartanak nyitva. Ezt követően a fő lengyel hírtelevíziók közlik az exit poll-felmérések eredményeit. A választás hivatalos eredményeit feltehetőleg kedden teszik közzé, hétfőn pedig ismertetik az ötszázalékos választási küszöböt átlépő tömörülések listáját.