A CNN értesülése szerint már Donald Trump amerikai elnököt is értesítették arról, hogy véget ért a - Trump által boszorkányüldözésnek titulált - vizsgálat.

A volt FBI-igazgatót és az ország egyik legnagyobb tekintélyű ügyészét a saját minisztériuma kérte fel a vizsgálatra - emlékeztet a 444.hu. Trump többször támadta a vizsgálatot végző Muellert, de hiába szidalmazta és akarta kirúgatni, Mueller nyomozása alapján mégis elítélték Trump korábbi kampányfőnökét, helyettes kampányfőnökét, a személyi ügyvédjét és két vezető tanácsadóját. Ezen felül vádat emeltek két tucatnál is több orosz állampolgár, köztük számos hírszerző vagy éppen Trump barátja és tanácsadója, Roger Stone ellen.

Az első nagy kérdés most az, hogy a jelentés mekkora részét hozza nyilvánosságra a megrendelő igazságügyi minisztérium. Barr azt írta a kongresszusi képviselőknek, hogy akár már a hétvégén közölheti velük a jelentés legfőbb megállapításait, és hogy egyeztet Muellerrel és Rob Rosenstein miniszter-helyettessel a publikálható információk köréről.

A második nagy kérdés, hogy lesz-e a jelentésben olyan információ, amely a demokraták szerint indokolttá teszi Donald Trump elmozdítását az elnöki székből.