Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Stuart Cundy rendőrparancsnok sajtótájékoztatóján elmondta: a szám még mindig változhat, de már nem olyan jelentős mértékben, mint a korábbi napokban - írta az MTI.

A múlt szerdai tűzvész utáni első hírek legalább 6 halálos áldozatról szóltak, de a rendőrség már akkor jelezte, hogy a végleges szám nagy valószínűséggel ennél sokkal magasabb lesz.

A parancsnok arról is beszámolt, hogy épségben előkerült öt olyan ember, akiről eddig azt hitték, hogy eltűntek a Grenfell Tower nevű 24 emeletes toronyházat csaknem teljesen felemésztő tűzvészben.

A vizsgálat irányítója elmondta, hogy 18 sérült van még kórházban, kilencnek az állapota kritikus.

Stuart Cundy szerint a 127 lakásos épület átkutatása még hosszú ideig, várhatóan "sok-sok hétig" eltart.

A rendőrparancsnok kijelentette: a vizsgálat kiterjed annak megállapítására is, hogy terhel-e "egyéneket vagy intézményeket" bűnügyi felelősség a tűzvész miatt.

Elindult a műszaki vizsgálat is, amely jelenleg az épület tavaly befejeződött felújítására összpontosít. A toronyházat a renoválás során külső hő- és esőszigetelő burkolóelemekkel látták el, és a szakértők azt próbálják kideríteni, hogy ezek alapanyaga mennyire volt tűzálló.

A helyi lakóközösség érdekképviseletét ellátó szervezetek azzal vádolják a kivitelezőt - a londoni Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő cégét -, hogy igyekezett minél olcsóbb anyagokat felhasználni.