Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szijjártó szerint az Európát fenyegető terror egyik fő célpontja Törökország, és Magyarország elismeréssel adózik a törökök terrorellenes harca, a terror ellen tett lépései miatt. A magyar kormány a leghatározottabban elítéli a törökországi puccskísérletet, amit Szijjártó szerint az áldozatok számából és az elkövetés módjából terrorcselekménynek is lehet nevezni. Magyarország szolidáris a megválasztott török elnökkel és kormánnyal, érdekünk, hogy a török kormány ellenőrzés alatt tudja tartani Törökországot.

Szijjártó elmondta, hogy telefonon beszélt török kollégájával - akihez személyes barátság is fűzi -, és a török külügyminiszter arról tájékoztatta, hogy a kormány visszavette a teljes kontrollt az országban, a puccskísérletet pedig a török hadsereg egy jól szervezett, elszigetelt, jól körülírható része hajtotta végre. Azt is elmondta, hogy az, hogy kormány vissza tudta venni az ellenőrzést, nagyban volt köszönhető az utcára vonuló támogató tömegeknek - írja a lap.

A külképviseleteink biztonságát nem veszélyeztette semmi, a nagykövetségünket folyamatos rendőrségi biztosítással látja el a török kormány. 24 órás konzuli ügyelet van Isztambulban és Ankarában is. A reggeli legfrissebb adat szerint 175 a regisztrált magyar állampolgárok száma.

A szakmai értékelés szerint nem valószínű, hogy akár a puccsisták, akár a kormányzati erők szervezetten külföldiek ellen fordulnának. De a hangulat felfokozott, helyi idők szerint negyed hétkor még bombázás is volt az országban, ráadásul magas rangú katonai vezetők tűntek el, ezért mindenkit arra kérnek, a lehető legnagyobb figyelemmel, megfontolással járjanak el az utazáskor vagy kint tartózkodáskor, mondta a külügyminiszter.

Európának az az érdeke, hogy Törökország stabil legyen, ha kell, most még szorosabbra kell húzni az együttműködést, mondta Szijjártó. Ha az olyan puccsisták átvennék a hatalmat Törökországban, amilyeneket az éjszaka folyamán láttunk, akkor az EU és Magyarország biztonsága is károkat szenvedne el. Szijjártó szerint az is bizonyítja, hogy a török hadseregnek csak egy kis csoportja hajtotta végre a puccsot, hogy nagyon valószínű, hogy ha a török hadsereg nagyobb része melléállna egy ilyen puccsnak, akkor most nem mondhatnánk, hogy a kormány visszavette a kontrollt.