Míg 2011 óta minden évben kénytelen volt lefelé módosítani a térségre vonatkozó előrejelzéseit az EBRD, 2013-ra stabilizációt vár a bank - mondta Shuma Chakrabarti a lapnak. Rámutatott, hogy a korábban erős tőkekiáramlás is mérséklődött az elmúlt hónapokban. "Ezek jó hírek, azonban mindez nem jelenti azt, hogy a régió országainak nem kell további reformokon munkálkodniuk" - tette hozzá.

Az EBRD vezetője szerint Lengyelország kivételével a régió országai túl kicsik ahhoz, hogy saját erőből, például a belső kereslet fokozásával növekedjenek. Aki sikeres akar lenni, annak nemzetközi befektetőkre és nyugat-európai keresletre van szüksége - vélekedett. "A külföldi befektetés vonzására alkalmas egyetlen modell, amit ismerek, a magánszektor szerepének erősítésén nyugszik. További fontos tényezők a viszonylag alcsony bérszínvonal, jól képzett a lakosság, és működőképes jogállamiság" - mondta.

Egyes országokban nagyon erős megszorításokra került sor, az EBRD-nek jelenleg aggodalmat okoznak a politikai következmények - jelentette ki. Egyes országokban a válság közvetlen következményeként megerősödtek szélsőjobboldali pártok és csoportok, mint Görögországban az Arany Hajnal párt - fejtette ki. Ebben az összefüggésben említette Gyöngyösi Márton (Jobbik) parlamenti felszólalását is a zsidó származású parlamenti képviselők számbavételéről. Némileg megnyugtatónak nevezte a felszólalást követő tiltakozó reakciókat.

Chakrabarti a bécsi Euromoney konferencián tartott beszédében aláhúzta, hogy nézete szerint a szorosabb integráció segíthet kivezetni Európát a válságból. A második világháború után az integráció volt a fejlődés motorja Európában - idézte fel. Nézete szerint egyes véleményekkel ellentétben a jelenlegi válságot nem a "túl sok integráció" okozta. Amellett foglalt állást, hogy az intézményi integráció a gazdasági integráció mellett továbbra is döntő fontosságú Európa számára. A határokon átnyúló finanszírozás főként Közép-Kelet-Európa számára lesz fontos - húzta alá Chakrabarti.