Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még márciusban érkezett Szlovákiába az a férfi, akit a héten azonosítottak és vettek bűnügyi őrizetbe. Az 55 éves ukrán állampolgár vonattal érkezett Trencsénbe, ahol először megállították a rendőrök. Ekkor menedékjogi kérelmet adott be, de valótlan adatok közölt a személyazonosságáról, vélhetően, mert tudta, hogy körözés alatt áll.

Az idegenrendészeti eljárás során azonban ujjlenyomatot vettek tőle. Ezt vetették össze a nemzetközi adatbázisokkal, így derült ki, hogy Magyarországon körözés alatt áll. A szlovák rendőrség Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a férfit azért keresik, mert a gyanú szerint még a kilencvenes években elrabolt egy embert, akiért váltságdíjat követelt. Amikor ezt nem kapta meg, a feltételezések szerint kivégezte az áldozatát.

Jelenleg őrizetben van az ukrán férfi, a hatóságok vizsgálják, átadják-e a magyar nyomozóknak. Az elmúlt időszakban a két ország rendőrsége jól együtt tudott működni, Gyárfás Tamás meggyanúsítása is a kooperáció eredménye.

A fotó forrása: Napi.hu.