Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A marihuána-kereskedelem liberalizációjáról szóló javaslat eredetileg a jövő évi költségvetési csomagban szerepelt, de kikerült belőle, még a pénzügyi törvényről tartott voksolás előtt.

A hétfő este elvetett javaslat a kannabinoid THC-ből legfeljebb 0,5 százalékot tartalmazó termékek legalizálását kezdeményezte. A tervezet mögött az M5S állt, korábbi koalíciós partnere, a Matteo Salvini vezette jobboldali Liga határozottan ellenezte. Salvini úgy vélekedett, hogy a legalizálással az állam kábítószer-kereskedővé válik.

Olaszországban a korábbi balközép kormány idején, 2017-ben már engedélyezték kannabisz-termékeket áruló üzletek megnyitását. Azóta mintegy háromezer üzlet működik, összesen évi 80 millió euró forgalommal. 2018-ban Matteo Salvini belügyminiszterként megpróbálta bezáratni a kannabisz-üzleteket, de az intézkedést nem tudta véghezvinni a kormányváltás miatt. Idén májusban az olasz semmitőszék is véleményt mondott, törvénytelennek ítélve a kannabisz kereskedelmét, azóta számos üzlet be is zárt.