Fehérgyarmat főterén uniós pénzből korszerűsítettek egy egyszintes épületet 2012-ben olyan pályázat keretében, amelyben a helyi Szivárvány Közalapítvány látogatóközpont és tanösvény kialakítását vállalta. A projekt költsége majdnem 160 millió forint volt, ám az ingatlant nem arra használják, amire a pénzt kapták - derül ki a Népszava cikkéből..

Az eredetileg gyerekek oktatását vállaló új épületbe nemrég a helyi Fidesz-iroda költözött. Az OLAF sajtószóvivője, Sandra Juncu a napilapnak elmondta, hogy a fehérgyarmati projektben felmerülő szabálytalanságok vizsgálatát 2014-ben lezárták. A csalás elleni hivatal a látogatóközpont felújítása kapcsán projekt- és közbeszerzési szabálytalanságokat állapított meg, és 250 ezer euró, vagyis több mint 77 millió forint visszafizettetését javasolta.

A fotó forrása: Pixabay