A lengyel Puls Biznesu címú lap szerint mintegy 2500 munkahelye áttelepítését tervezi Londonból Közép-Európába az egyik legnagyobb amerikai bank, a JPMorgan. A lap értesülései szerint a bank két hónapon belül felállít egy listát a lehetséges helyszínekről, s még az év végéig végleges döntést hoz arról, hova telepítse át az említett munkahelyeket és tevékenységet.

A bank képviselői már több lehetséges helyszínen is tárgyaltak a helyi önkormányzatok vezetőivel, köztük Krakkóban, Varsóban és Wroclawban is. A Lengyelországi helyszín mg egyáltalán nem biztos, a lap értesülései szerint más közép-európai helyszínek is szerepelnek a bank listáján, így német városok közöttük Berlin is.

A nagy nemzetközi bankok az elmúlt hetekben sorra jelentik be hasonló lépéseiket. A múlt héten a Handelsblatt című német üzleti hetilap arról írt, hogy a Goldman Sachs hamarosan felére csökkenti londoni dolgozóinak létszámát, ez 3 000 fős leépítést jelent a brit fővárosban. A Goldman a tervei szerint európai tevékenységét újraszervezi egy pán-európai bank formájában. Ennek központjának Frankfurtot szánják, de számos munkahelyet telepítene Varsóba is.

A lengyel fővárosba a back-office és más olyan tevékenységek kerülnek, ahol a dolgozók nincsenek közvetlen napi kapcsolatban az ügyfelekkel. A kereskedők, brókerek, top-menedzserek és a jogi osztály Frankfurtban kapnak majd munkát.