Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Bizottság kész megvizsgálni a magyar kormány azon kérését, hogy az Európai Unió fizesse ki Magyarország számára a határvédelmi költségek felét, az EU azonban továbbra sem finanszírozza határkerítések építését - közölte pénteken Alexander Winterstein, a brüsszeli testület illetékes szóvivője az MTI híre szerint.

A szóvivő a bizottság szokásos napi sajtóértekezletén emlékeztetett arra, hogy az EU korábban már hozzájárult a magyarországi határvédelem költségeihez. Elmondta, hogy rövid határidőn belül meg fogják vizsgálni az említett kérelmet és szükség esetén támogatást fognak nyújtani az országnak.

Winterstein ugyanakkor hangsúlyozta: az európai szolidaritás "kétirányú utca", nem pedig egy "á la carte menü", amelyből az ember kiválaszthatja a számára hasznos részeket, mint a hozzájárulást a határvédelem költségeihez, miközben más elemeket elutasít, például az uniós menekültügyi kvótákat.

"Tudomásul vesszük, hogy a magyar kormány mostanra elismeri, hogy a szolidaritás fontos alapelve az Európai Uniónak" - fogalmazott.

Orbán Viktor kormányfő csütörtökön levélben fordult Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez, és ebben azt kérte, hogy az EU fizesse ki Magyarország számára a határvédelem 883 millió eurós (270 milliárd forintos) költségének a felét.