Az Európai Unió állam- és kormányfői részben a bevándorlási válság ügyének szentelik csütörtök-pénteki csúcsértekezletüket, és borítékolható, hogy számos szegényebb ország vezetője el fogja ismételni régi panaszát, miszerint kormányának nincs pénze menekültek ellátására - kezdi cikkét a Bloomberg.

Nagy gond, nagy pénz

Talán meglepően hangzik, de az óriási menekülttömeget ellátó Görögország vezetője nem lesz ezek között. A magyarázat furcsa: a több tízezer bevándorló, aki az országban tartozik rövid távon ösztönzi a gazdaság növekedését.

Több százmillió euró áramlik az országba az ott ragadt menekültek ellátására éppen akkor, amikor a kormány továbbra is a költségvetési kiadások visszafogására kényszerül.

Csak az Európai Bizottság 200 millió eurót (62 milliárd forint, kicsit több, mint a Kőröshegyi völgyhíd ára) pumpált az országba 2016-ban. Ugyanakkor ez csak egy része az uniós forrásnak. A külső forrásokból összesen a GDP egy százalékának megfelelő összeg (körülbelül kétmilliárd euró) érkezik Görögországban, amelyet főként nemzetközi és civil szervezetek, illetve a kormány költ el.

Sok külföldi segítő

Emellett a rászorulókat segítő több ezer szociális munkás, mérnök, orvos, nemzetközi szervezetek alkalmazottai, illetve civil szervezetek aktivistái tartózkodnak görög földön, akik fogyasztása érezhető hatással van a kiskereskedelmi keresletre. Hasonló eredménnyel jár a bevándorlók ellátásban részt vállaló állami beszállítók költekezése.

Fontos részlet, hogy a menekültek kezelésével kapcsolatos helyi költségvetési kiadásokat nem kell figyelembe venni a büdzsé kiadásai és bevételei szaldójának kiszámításakor. Más szóval ezek a tételek nem növelik a hiányt vagy csökkentik a többletet.

Legalább nulla

Egy a kormány megbízásából készült tanulmány az áprilisig ismertté vált adatok alapján megállapította, hogy a bevándorlás kezelésével járó költekezés 0-0,3 százalékkal növelheti a GDP-t 2016-ban. Az Európai Bizottság 0,3 százalékos GDP-csökkenést jósolt erre az évre, így a nem várt bevételnek köszönhetően legalább a nulla növekedést elérheti a görög gazdaság.

Nem csökkent a turizmus

Eltúlzottnak látszanak azok az aggodalmak, amelyek szerint a görög gazdaság gyenge ahhoz, hogy megbirkózzon a több tízezres bevándorlótömeggel - véli Szotiria Teodoropolu Brüsszelben dolgozó társadalomkutató. A menekültek ellátásának költségét a külső források fedezik, az ügyeiket intéző intézményrendszer működik.

További meglepőnek tűnő hír, hogy a rengeteg bevándorló nem riasztotta el a turistákat. Az idei szezon a várakozások szerint kiválóan alakul - az idegenforgalom a görög GDP több mint 16 százalékát hozza.