Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) párt jelöltjére 66 képviselő szavazott igennel, 65 nemmel, és négyen tartózkodtak a név szerinti nyilvános voksolásnál.

Az 55 éves politikus a szavazás második körében, egyszerű többséggel nyerte el az elnökséget, miután a szombati első szavazáson nem kapta meg a 135 tagú parlament abszolút többségének, azaz 68 képviselőnek a támogatását.

Quim Torra a szavazás előtt elmondott beszédében kinyilvánította, hogy Carles Puigdemont leváltott vezetőt tartja Katalónia legitim elnökének. Hangsúlyozta, hogy célja az október 1-i függetlenségi népszavazáson kapott felhatalmazás alapján az önálló katalán köztársaság építése, amely szavai szerint az Európa és a világ felé tekintést, a haladást jelenti.

Torra megválasztását saját pártja mellett a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) támogatta, míg a katalán parlament legkisebb függetlenségi ereje, a baloldali Népi Egység (CUP) tartózkodott, mivel ők a spanyol állammal szembeni nyílt ellenállást és a köztársaság egyoldalú kinyilvánítását szorgalmazzák.

Quim Torra ellen voksoltak a spanyol egységet támogató pártok, amelyek vezérszónokai közül többen is felidézték, hogy Torra az elmúlt években spanyolellenes újságcikkeket és Twitter-bejegyzéseket tett közzé.

Inés Arrimadas, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt politikusa hatalmas szomorúságának adott hangot amiatt, hogy olyan ember kerül Katalónia élére, aki írásai alapján az idegenellenességet és a populizmust védi. A katalán parlament legnagyobb ellenzéki erejének számító frakció vezetője hangsúlyozta: a XXI. századi Európában a nacionalizmus ellen küzdeni kötelesség.

Miquel Iceta, a Katalán Szocialista Párt (PSC) vezetője felszólította Quim Torrát, hogy ne provokálja az alkotmány 155-ös cikkének újbóli alkalmazását; a spanyol állam októberben ez alapján avatkozott be Katalónia irányításába. Mint mondta: addig tartják tiszteletben az új katalán kormány legitimitását, amíg az a törvény keretein belül marad.

Quim Torra négy hónappal az új katalán parlament megalakulása után lett elnök. Első feladata kormányának kinevezése lesz, ami egyben azt is jelenti, hogy megszűnik a 155-ös cikk érvényessége.

A spanyol parlament felsőháza, a szenátus tavaly október 27-én adott felhatalmazást a spanyol kormánynak, hogy ideiglenesen átvegye az irányítást Katalónia felett a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezését és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadását követően.
Ez alapján a spanyol miniszterelnök menesztette az előző katalán kormányt, feloszlatta a katalán parlamentet és kiírta az előrehozott választásokat Katalóniában.
Quim Torra elnökjelölti programbeszédében a 155-ös cikk előtti állapot visszaállítását ígérte, valamint egy bizottság létrehozását, amely felülvizsgálja, hogy mindez milyen "károkat" okozott Katalóniának.

Az új katalán elnök ügyvéd és író, a tavaly december 21-i katalán parlamenti választásokon szerzett képviselői parlamenti mandátumot, korábban az Ómnium Cultural politikai és kulturális civil mozgalom elnöke is volt.

Carles Puigdemont közeli barátja, akinél jóval radikálisabb elszakadáspártinak tartják. Egyes ellenzéki vélemények szerint valójában a volt elnök bábja lesz, Puigdemont Berlinből irányítja majd, ahol kiadatási eljárásának végét várja.

Képünk forrása: AFP Photo/ Lluis GENE