Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Schumer helyettese Dick Durbin, Illinois szenátora lett, s a vezetésben helyet  kapott Bernie Sanders, vermonti politikus, Hillary Clinton korábbi kihívója az előválasztásokon az elnökjelöltségért és Elizbeth Warren, massachusettsi szenátor, akit a párt balszárnyához sorolnak. "Készek vagyunk segíteni a republikánusokat és együttműködni a leendő elnökkel Donald Trumppal azokban a témákban, amelyekben egyetértünk, de abban a pillanatban, amikor azt észleljük, hogy értékrendünket vagy elért eredményeinket veszély fenyegeti, azonnal harcba szállunk a megválasztott elnökkel" - fogalmazott Schumer  a megválasztását követő rövid sajtótájékoztatón.

A New York-i politikus a nevadai Harry Reid szenátor  helyére lép, ő ugyanis az év végén visszavonul a politikai életből.

Rövid nyilatkozatot tett Bernie Sanders is, aki ugyan független szenátor és nem tagja a Demokrata Pártnak, de csatlakozott a frakcióhoz. Leszögezte, hogy továbbra is független szenátor marad, de a demokraták nevében nyilatkozva hangsúlyozta: a Demokrata Párt levonta a konzekvenciákat Hillary Clinton vereségéből a múlt heti elnökválasztáson.     A Demokrata Pártban azonban  egybehangzó értesülések szerint egyelőre zűrzavar uralkodik, belső harcok és személyi vetélkedések feszítik a pártot. Többen is indulnak a párt vezetéséért, de a döntést elhalasztották november végére.

Szerdán megválasztották a republikánusok is a szenátusi csoportjuk vezetőjét. Ismét Mitch McConnell, kentuckyi szenátor lett a frakcióvezető