Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Athéni bejelentés szerint a találkozón jelen volt Jeórjiosz Papakonsztantinu görög pénzügyminiszter is. A tárca közleménye szerint sem ott, sem az előtt nem vetődött fel Görögország eurótagságának megváltozása.

A nemzetközi pénzügyi piacokon péntek este zavart okozott a Der Spiegel című német hetilap azon értesülése, hogy Görögország kilépését fontolgatja az euróövezetből, és ennek megvitatására hívtak össze titkos találkozót a nagyhercegségben.

Juncker az informális megbeszélés után elmondta, hogy a német, a francia, az olasz és a spanyol pénzügyminiszterrel értekezett, elsősorban a legfejlettebb és a vezető feltörekvő országok csoportjában (G20) napirenden lévő nemzetközi gazdasági témákról. Jelen volt Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke és Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse is.

A luxemburgi házigazda megerősítette, hogy - egyebek között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a G20-partnerek kérésére - Görögország gazdasági helyzetéről is tárgyaltak, de botor ötletnek és puszta pletykának minősítette azt az értesülést, hogy Athén ismét saját pénzzel váltaná fel az eurót.

Hangoztatta, hogy még a görög adósság átütemezéséről sem volt szó.

Azt azonban Juncker szintén megerősítette, hogy május közepén, az euróövezeti országok hivatalos pénzügyminiszteri találkozóján megvitatják, mely pontokon szükséges a görög gazdasági kiigazítási program módosítása.