Rudolf Hundstorfer azt szorgalmazza, hogy a migránsok csak meghatározott idő után léphessenek be az osztrák munkaerőpiacra, pontos időtávlatot azonban nem említett.

A szociális szervezetek hat hónap után tennék elérhetővé a menekültek számára az ausztriai munkahelyeket, azonban csak akkor, ha osztrák állampolgár nem pályázik az állásra. Hasonló megoldást képzel el a szociális miniszter is. Egy 2004 óta érvényben lévő szabályozás szerint a menekültkérelem elbírálására várakozók évente legfeljebb hat hónapig tartó időszakos munkát vállalhatnak, így jelenleg főleg az idegenforgalomban vagy a hiányszakmákban tudnak elhelyezkedni.

A juttatásokat is növelni kell

Az osztrák munkaügyi központ (AMS) legfrissebb adatai szerint a menekültstátusszal rendelkezők 82 százalékának van iskolai végzettsége, 15 százalékuk pedig szakmai vagy magasabb fokú iskolákkal is rendelkezik. A központ számításai szerint jövőre 35 ezer menedékkérőt kell majd integrálnia az államnak. A szervezet tájékoztatása szerint nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy öt éven belül a menekültek felét lehet majd integrálni, ami azonban nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindegyikük dolgozni is fog, hanem elindulnak azon az úton, hogy munkát találjanak, iskolákba és képzésekre járhatnak.

A Der Standard című osztrák lap pénteki beszámolója szerint az osztrák költségvetési tanács (Fiskalrat) szerint a pénzügyminisztérium által korábban tervezett egymilliárd eurós keret helyett a menekültek ellátása jövőre 1,7 milliárd eurót tesz majd ki. Indoklásuk szerint az államnak sokkal több juttatást kell biztosítani a menekültek szociális ellátására, biztosítására.

A lap beszámol arról is, hogy Ausztria kilenc tartománya közül csupán három, Bécs, Alsó-Ausztria ás Stájerország teljesítette a menekültbefogadási kvótát, ezért az állam a már meglévő háromezer hely után újabb szálláshelyeket igyekszik megnyitni.