Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Rosenstein elmozdításáról szóló javaslatot szerdán éjjel terjesztette elő először nyolc republikánus törvényhozó, majd csatlakozott hozzájuk még három képviselő. Valamennyiüket a republikánus politikusok konzervatívabb táborához sorolják - írja az MTI.

A javaslatot Mark Meadows és Jim Jordan képviselők, a Robert Meller vezette vizsgálat eddigi leghevesebb bírálói nyújtották be. Szabálysértéssel, a Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság munkájára vonatkozó információk visszatartásával és a kiadott információk túlzott átszerkesztésével vádolják a miniszterhelyettest. Rod Rosenstein korábban már cáfolta a vádakat, a kezdeményezésre az igazságügyi tárca nem reagált.

"Elegünk volt" - írta Twitter-bejegyzésében Meadows képviselő, aki csütörtök reggel a CNN hírtelevíziónak adott rövid interjújában a Robert Mueller vezette vizsgálat elhúzódását és a szerinte eredménytelen munkát is kifogásolta.

A kezdeményezés elemzők szerint valószínűleg nem lesz sikeres, hiszen a képviselőház többségének és a szenátus kétharmadának támogatására volna szükség az eljárás megindításához. Vezető republikánus politikusok pedig már korábban is jelezték, hogy nem támogatják Rosenstein elmozdítását.

Trey Gowdy, a képviselőház ellenőrzési bizottságának befolyásos republikánus elnöke már korábban jelezte, hogy nem támogat semmiféle kezdeményezést a Rosenstein felmentetésére. "Eltávolítani? Miért?" - fogalmazott a CBS televíziónak adott interjújában.

Hasonlóképpen nyilatkozott Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke is. Jeff Sessions igazságügyi miniszter csütörtökön egy bostoni rendezvényen "rendkívül képzett" szakembernek nevezte helyettesét és leszögezte: azt szeretné, ha a kongresszus "néhány más jogi kihívásra összpontosítaná a fegyelmét". Paul Ryan házelnök újságíróknak szintén megerősítette, hogy "egy sor ok miatt" nem támogatja republikánus kollégái javaslatát.