Ramush Haradinaj miniszterelnök, valamint Hashim Thaci államfő kijelentette: semmit sem tudott a csütörtöki akcióról - adta hírül a Zeri.info pristinai hírportál az MTI szerint.

A kormány közleménye szerint a miniszterelnök azt kérte, hogy a belügyminiszternek és a titkosszolgálat vezetőjének azonnali hatállyal szűnjön meg a megbízatása. Ramush Haradinaj elfogadhatatlannak és a koszovói elvekkel összeegyeztethetetlennek nevezte azt, ahogyan a török állampolgárokkal bántak.

A lépés megrengetheti az amúgy is gyenge kormánykoalíciót - amelyből kedden léptek ki a szerb kisebbségi képviselők, és így a 120 tagú parlamentben már csak 52 képviselője maradt a kormányzó pártoknak -, mert Behgjet Pacolli külügyminiszter, aki egyben a Szövetség az Új Koszovóért (AKR) párt elnöke ellenezte a döntést, és a koalícióból történő kilépéssel fenyegetett.

A koszovói hatóságok csütörtökön hat török állampolgárt fogtak el, akik állítólag az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi hálózata által pénzelt iskolákban dolgoztak, és az elfogottakat azonnal át is adták a török hatóságoknak. A koszovói belügyminisztérium közlése szerint az elfogottak tartózkodási engedélyét biztonsági okokra hivatkozva azonnal visszavonták.

Az újságok szerint az elfogottak tagokat toboroztak a gülenista nemzetközi hálózat számára, és számos török állampolgárnak segítettek elhagyni az országot a 2016-os puccskísérletet követően.

Recep Tayyip Erdogan török elnök Gülent és követőit vádolja a 2016-ban megkísérelt puccsal. A hitszónok tagadta, hogy köze volt az államcsíny-kísérlethez.

Törökországban több tízezer embert tartóztattak le, mert a gyanú szerint közük volt a gülenista hálózathoz, és azon keresztül az összeesküvéshez. A mindennapos tisztogatások nemcsak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is.

A Balkánon több Gülenhez köthető iskolát és alapítvány bezártak, vagy megvonták tőlük a támogatást. Koszovó eddig nem volt hajlandó ilyen lépéseket foganatosítani, holott az ország egyik legnagyobb támogatója Törökország. Nem véletlenül késlekedtek a koszovóiak ennek a kérésnek a teljesítésével - emlékeztetett internetes kiadásában az Express című koszovói napilap -, hiszen a koszovói politikusok nagy részének gyermeke ezekbe az iskolákba járt vagy jár, például Hashim Thaci köztársasági elnök fia tavaly végzett az egyik ilyen intézményben.

Ankara az elsők között ismerte el Koszovó függetlenségét, és az utóbbi tíz évben több nagyberuházást is megvalósított a kis balkáni államban.

Képünk forrása: Shutterstock