Folytassák-e a konzervatív CDU-val a nagykoalíciós kormányzást vagy sem - erre a kérdésre kell felelniük a német szociáldemokratáknak (SPD ) a jövő hónapban tartandó pártszavazáson. Ezt megelőzően a követező hetekben még új pártelnökpárost is választanak. A két kormányzó párt hónapokig tartó alkudozás után 2018 márciusában kezdte a közös munkát, és abban maradtak, hogy a 2017. őszi választásokhoz képest a kormányzati ciklus felénél áttekintik, mire jutottak - emlékeztet a Financial Times. A tét az, hogy ha a szocdemek kilépnek a közös kormányzásból, akkor előrehozott választások lesznek, mert Angela Merkel kancellár nem akar kisebbségből kormányozni. Ezzel szemben szívesen maradna Németország élén 2021 őszéig, a ciklus végéig, ami tehát az SPD kilépése esetén nem jöhetne össze.

Egész jól csináljuk

A szociáldemokraták befolyásos politikusai szerint egész jól megy a közös kormányzás, így nem vitatják a CDU lelkendező összegzését az elért eredményekről. A nagyobbik kormánypárt arra hívja fel a figyelmet, hogy a 300 kezdeményezésből, amit a koalíciós megállapodásban felsoroltak, 200-at már megvalósítottak vagy megtették az első lépéseket ebbe az irányba. Carsten Schneider, az SPD parlamenti frakciójának titkára úgy látja, hogy pártja érvényesíteni tudta akaratát a koalíción belül, amivel egyebek mellett hozzájárultak ahhoz, hogy nőtt a németek szabadon elkölthető jövedelme.

Malu Dreyer, Rajna-vidék-Pfalz tartomány SPD-s miniszterelnöke úgy véli, hogy a koalíció teljesítménye jobb, mint amilyen a megítélése. Merkel lényegében egyetért ezzel, szerinte a kormánypártok bebizonyították, hogy akarnak együtt dolgozni és képesek is erre. Az eredmények közül kiemelik, hogy a közfinanszírozású befektetések rekordszinten állnak és nemrég fogadtak el egy ambiciózus klímavédelmi programot.

Vezetőválasztás

A félidős szavazást bonyolítja, hogy a pártnak új elnököt kell választania, mert Andrea Nahles, az előző vezető a párt gyenge májusi európai parlamenti választási szereplése után lemondott. Két páros van versenyben, ami valódi alternatívát kínál a pártnak. Az egyik Olaf Scholz pénzügyminiszter és Klara Geywitz kelet-németországi regionális politikus kettőse. Ők képviselik a folytonosságot a párt centrista politikájában. Versenytársuk Norbert Walter-Borjans, Észak-Rajna-Vesztfália kormányának korábbi pénzügyminisztere és Saskia Esken a parlament egyik erőteljesen baloldali nézeteiről ismert politikusa. Őket támogatják az SPD fiataljai és balos tagjai.

Andrea Römmele berlini politológus úgy véli, hogy a koalíció folytatása attól függ, melyik páros nyer. Ha az előbbi, akkor az SPD nem száll ki a kormányzásból, ha az utóbbi, akkor a párt tagjai már az elnökválasztási szavazáson világossá teszik, hogy újrakezdést akarnak az SPD történetében. A döntés nehéz, mert nem tudni, melyik irány segítené a pártot abban, hogy kikerüljön a gödörből. A két évvel ezelőtti választáson a szavazatok 20,5 százalékát kapták, ami történelmi mélypont volt, ám ma már mindössze 14 százalékon mérik az SPD-t a közvélemény-kutatók.