Már csak napok maradtak hátra a meteorológiai tél végéig, így kijelenthető, hogy az időjárási feljegyzések kezdete óta eltelt másfél évszázadban a legmelegebb telet tudhatja majd maga mögött az USA és részben Európa lakossága - derült ki a Bloomberg cikkéből. A jelenség hátterében ezúttal nem csupán a globális felmelegedés áll, hanem egy speciális körülmény is, amit az időjósok nem láttak előre.

Nevezetesen az történt, hogy az Északi-sark felett makacsul kitartott egy kirívóan alacsony légáramlat, amely észak felé húzta a felső légkörben nagy sebességgel áramló úgynevezett futóáramlatokat. Ezek ellensúlyozták a sarki térségre jellemző erős szeleket, mintegy elzárva a hideg levegő útját dél felé. A meteorológusok nem számítottak erre, ezért azt jósolták, hogy az idei tél fagyosabb lesz, mint a tavalyi volt.

Fűtésszámla

Összességében az átlagos hőmérséklet három Celsius-fokkal haladta meg a 20. század átlagát az Egyesült Államokban. Ez áll a hátterében annak is, hogy Európában a legenyhébb januárt hagytuk a hátunk mögött - derült ki a Copernicus Climate Change Service híréből. A felszíni hőmérséklet 3,1 százalékkal volt az átlagos felett. Oroszország túlnyomó részén, Skandinávia egyes térségeiben és Kanada keleti felén öt fokkal volt magasabb a hőmérséklet a szokásosnál - jelentette a U.S. National Centers for Environmental Information.

New Yorkban néhány növény kibújt a földből, mert azt hiszik, hogy itt a tavasz, a délebbre lévő államokban megjelentek a levelek a fákon. Örömhír a magas fűtési költségeket utáló embereknek, hogy például a New Yorkban élők idei fűtési kiadása várhatóan 10,6 százalékkal kisebb lesz, mint tavaly - derül ki az AccuWeather becsléséből. Philadelphiában hasonló megtakarításra számíthatnak az ott élők, Washingtonban és Bostonban pedig 11-11 százalékkal lehet kisebb a számla, mint tavaly.