Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyelőre csak tippelgetni lehet azzal kapcsolatban, miért hallgat a phenjani vezetés, amelyet március elején igencsak hízelgő csúcstalálkozó-ajánlattal talált meg Donald Trump, az Egyesült Államok megzabolázhatatlan elnöke - derült ki a Reutes cikkéből. Ami azt illeti, Kim Dzsongun, az egyebek mellett határtalan személyi kultuszt hirdető dzsucse ideológiát követő rezsim vezetője nem sokat ígért.

Az országába látogató dél-koreai delegáció tagjainak csak annyit mondott, hogy az észak-koreai atomfegyverekre pusztán addig van szükség, amíg ezek garantálják az ország biztonságát. Ezzel azt sejtette, hogy megfelelő egyéb garanciák esetén akár le is mondhatnak az arzenálról. Ezt a hírt elvitte Washingtonba a delegáció vezetője, mire Trump váratlanul bejelentette, hogy kész csúcstalálkozón tárgyalni Kimmel.

Hogyhogy?

Józan ésszel erre azonnal meg kellett volna érkeznie a válasznak Észak-Koreából, hiszen Phenjan legfőbb diplomácia célja mindig is az volt, hogy közvetlen tárgyalások kezdődjenek az USA és Észak-Korea között. Ehelyett azonban egy szót sem szólnak, pusztán annyit érzékeltek a megfigyelők, hogy az állami tévé a megszokottnál visszafogottabban ostorozza a rezsim ellenségeit, az USA-t és Japánt.

A dél-koreai Egyesítési Minisztérium előállt egy magyarázattal, amelyet azonban nehéz komolyan venni. Eszerint azért hallgatnak Phenjanban, mert időre van szükségük ahhoz, hogy kidolgozzák az álláspontjukat. Nagyon óvatosan járnak el.

Ami azt illeti az észak-koreai média a déli küldöttség látogatását sem verte nagy dobra. Közölte a hírt, de sem Kim Dzsongun mézes madzagjáról, sem Trump arra adott válaszáról nem számolt be. Még azt sem közölte, hogy az ország első embere áprilisban találkozni fog Mun Dzseinnel, Dél-Korea elnökével. Emellett a déli küldöttség hazatérése után nem volt újabb hivatalos kommunikáció a két koreai állam képviselői között.

Nyugtató túra

A dél-koreai diplomácia most azt tekinti feladatának, hogy tájékoztassa Kína és Japán vezetését a fejleményekről. A kínai vezetőket emellett meg is kell nyugtatniuk azzal kapcsolatban, hogy Washington és Phenjan nem fog a kínaiak háta mögött egyezkedni egy olyan megoldásról, amely rontaná Peking és Phenjan viszonyát - adta hírül a  CNN.

Hszi Csin-ping kínai államfő üdvözölte a Koreai-félszigeten kialakult feszültség enyhítését szolgáló lépéseket. Egy a hivatalos pártlapban megjelent véleménycikk azonban jelezte, hogy nem akarnak kimaradni a folyamatból.

Eszerint az kedvező fejlemények annak a régi kínai javaslatnak köszönhetők, amely azt indítványozza, hogy az USA és Dél-Korea adja fel közös hadgyakorlatait, Észak-Korea pedig atomfegyverprogramját. Trump szerint az USA kemény Észak-Korea elleni fellépésének, Kim szerint a rezsim fejlett atomfegyvereinek köszönhető a feszültség enyhülése.

A fotó forrása: AFP