A CDU fiatal nemzedékének legfontosabb alakjaként számon tartott politikus a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lapban, vendégkommentárban vázolta fel elnökjelölti programját. Elemzők szerint jelzésértékű, hogy ebben az újságban jelentette meg írását, mert a távozó pártelnök, Angela Merkel kancellár 1999-ben éppen egy FAZ-vendégkommentárban szólította fel távozásra korábbi mentorát, Helmut Kohl néhai pártelnök-kancellárt.

Jens Spahn kiemelte: Angela Merkel csaknem két évtizeden keresztül sikeresen irányította a CDU-t, és "a Kohl-korszak után átvezette egy új korszakba", amiért a párt köszönettel tartozik neki - idézi az MTI.  Most "ismét korszakváltást élünk át", ezért "nemzedékváltást" kell végrehajtani a CDU-nál - írta a 38 éves politikus, aki a legfiatalabb az esélyesnek számító elnökjelöltek közül.

Szerinte nem jobboldali fordulatra van szükség, hanem a "modern konzervativizmus" politikájára. Kifejtette: "minden politikai stílusnak megvan a maga korszaka, a mi korszakunk pedig modern és értéktudatos, digitális és analóg, európai és nemzeti, vállalkozóbarát és szociális, nőies és férfias", és mindennek a CDU vezetésében is meg kell mutatkoznia. A pártnak újra meg kell határoznia politikája, a keresztény és demokrata politika lényegét, és nem másokból kell kiindulnia.

Tevékenységét nem határozhatja meg a párttól jobbra elhelyezkedő "bomlasztók demagógiája" - utalt az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártra, hozzátéve, hogy ugyanez érvényes a Zöldek "látszólag modern populizmusára".

A CDU-tól főleg azért állnak át szavazók az AfD-hez és a Zöldekhez, mert nem világos, hogy miről szól a politikája. "Csak akkor vagyunk vonzók, ha saját válaszokat adunk a nagy társadalmi kérdésekre, és megmutatjuk, miként lehet ezeket lefordítani jó és konkrét politikára" - írta a Merkel-kormányban az egészségügyi minisztériumot vezető politikus.

A CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének kezdettől fogva a biztonság és a jogállamiság volt az egyik legfontosabb témája. A jogállam és a közbiztonság alapvető feltétel "liberális európai társadalmaink" működéséhez, mert csak ezek révén nyílik tér "a szabadságnak és az individualitásnak" - írta a homoszexualitását nyíltan vállaló politikus.

Ez lett a politika kardinális kérdése

Úgy látja, a migráció kérdése az "elefánt a szobában", vagyis a fő probléma vagy tabu, amelyet mindenki lát, de senki nem beszél róla.  A migráció kérdését "sok polgár szerint nem tárgyaltuk ki és nem oldottuk meg". Az EU-s külső határ hatékony védelme, az "Európán belüli elosztás" és a sikeres integráció feltételeinek megteremtése régóta beteljesítetlen ígéret - fogalmazott Jens Spahn.

Németország továbbra is a "rendezetlen" bevándorlás célpontja, és a túlnyomórészt férfiakból álló bevándorlók csoportja évente akkora nagyságrendet jelent, mint egy Kassel vagy Rostock méretű - vagyis nagyjából 200 ezer fős - város lakossága - hangsúlyozta.

Ezt a folyamatot korlátozni kell, és jobban kell irányítani, a menedékjogi szabályozást és a régóta esedékes - előkészítés alatt álló - bevándorlási törvényt pedig át kell dolgozni, és a két területet "okosan szét kell választani egymástól" - tette hozzá.

Utalva arra, hogy Angela Merkel az utóbbi hetekben a 2015-ös menekülthullámmal kapcsolatos döntések körüli viták beszüntetését sürgette, kiemelte: a német társadalom nem teljesíti azt a "jámbor kérést, hogy egyszerűen ne is beszéljünk többé 2015 szeptemberéről", mert nem tűnnek el a fejekből azok a képek, amelyek alapján az az érzés keletkezetett, hogy az állam és a politika elveszítette az ellenőrzést a folyamatok felett.

A CDU/CSU pártszövetség vezetésében három éve tart az "ádáz és kevéssé mutatós vita" arról a kérdésről, hogy helyes volt-e beengedni a menedékkérőket 2015 szeptemberében. A két párt nemigen jutott közös megoldásokra, mert a felszín alatt valójában arról szól a vita, hogy kinek volt igaza - írta.
"Erőnket és egységünket csak akkor szerezhetjük vissza, ha túllépünk ezen a régi csatán, és előremutató, nyílt vitát folytatunk arról, hogy mi szükséges a humanitás, a menekültek támogatása, a rend és az ellenőrzés összeegyeztetéséhez" - írta Jens Spahn.

Azzal kapcsolatban, hogy egy másik esélyes elnökjelölt, Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár szerint a CDU/CSU úgy járhat a menekültpolitikával, mint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az Agenda 2010 nevű - szociális megszorításokat tartalmazó - programmal, amely több mint egy évtizede belső konfliktusokkal terheli a szociáldemokratákat és visszavetette választói támogatottságukat, Jens Spahn hangsúlyozta, hogy a menekültpolitika csak akkor vezet az SPD sorsához hasonló hanyatláshoz, ha a vitát nem viszik el a döntésig, hanem eredmény nélkül berekesztik.