Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eredeti 6,3 helyett 8,5 milliárd euróra emelkedett az olasz csizma orrában levő Reggio Calabriát a szicíliai Messinával összekötő függőhíd végleges projektjének értéke - jelentette be az építkezésért felelős Stretto di Messina társaság. A messinai szorosról elnevezett részvénytársaság vezérigazgatója Pietro Ciucci hangsúlyozta, hogy a beruházás majdnem felét, közel négy milliárd eurót piaci befektetőktől kívánják megszereznini a világon egyedülálló híd megvalósítására. A több mint három és fél kilométer hosszú híd a 2001-2006 közötti Berlusconi-kormány idején vált konkrét elképzeléssé és a jelenlegi tervek szerint az építési munka már a jövő év közepén elkezdődhet.

"Abszurd, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a kormány több mint nyolc milliárdot dob ki egy teljesen felesleges és a környezetre káros hídra" - hangoztatták az olasz Zöldek kétségbe vonva, hogy bármelyik olasz vagy külföldi befektető hajlandó lesz akár egy centet is költeni a Scylla és Karibdisz örvényei felett húzódó hídra.

Állami pénzből folytatódik a Mose velencei mobil zsiliprendszer építése is. A szigeteket elöntő tengerár ellen tervezett, több mint négy és fél milliárd euróra becsült beruházásnak eddig hatvanöt százaléka készült el. Az alapkövet Silvio Berlusconi dobta le a Velencével szemközti tenger vizébe 2003-ban és a Mosénak 2014-re kell befejeződnie. A római kormány a megszorító intézkedések bevezetésével egy időben úgy döntött, az idei év végéig 630 millióval finanszírozza a Mose folyatását, jövőre további 470 millióval, 2013-ban pedig 450 millióval.

Hatszázhetven millió euró európai uniós finanszírozáshoz jutott Itália, mivel június végén megkezdte a Lyon-Torinó közötti nagysebességű vasútvonal olaszországi szakaszát, mely az ötös számú európai folyosó részét képzi. Szeptemberben azonban Rómának és Párizsnak az első alpesi alagutak költségeinek megosztásáról kell dönteni: az összesen 8 milliárdos kiadásból az Unió 2,4 milliárdot vállal. Az eredeti számítások szerint az olasz félre így 3,8 milliárd maradna, de Róma a költségek felezését sürgeti az 1,8 milliárdra tervezett francia hozzájárulás helyett.