Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ahogy a múlt csütörtöki első fordulóban, úgy megint

  • Boris Johnson volt külügyminiszter végzett az élen, ezúttal 126 képviselő támogatta.
  • Jeremy Hunt külügyminiszter 46,
  • Michael Gove mezőgazdasági és környezetvédelm miniszter 41,
  • Rory Stewart nemzetközi fejlesztési államtitkár 37,
  • Sajid Javid belügyminiszter pedig 33 szavazattal maradt talpon.

Csak 30 szavazatot kapott, és utolsó helyével egyébként is automatikusan kiesett volna Dominic Raab volt brexitügyi miniszter. A keddi második szavazási körből az utolsó helyen végző jelölt, és azok estek volna ki, akik nem érnek el 33 szavazatot - olvasható a portálon.

A BBC szerint Johnson erősödött, de az előzetes számolgatásokhoz képest valószínűleg voltak, akik nyilvánosan mellé álltak, a titkos szavazáson taktikai okból mégis másra szavaztak.

A legesélyesebb utódjelöltként Johnson korábban azt mondta, ha ő lesz a Konzervatív Párt új vezetője és így az új miniszterelnök, az Egyesült Királyság a brexit október 31-i határidején mindenképpen kilép az Európai Unióból, akár sikerül elfogadtatni addig a brexit-megállapodást a brit parlamentben, akár nem. Azonban a vasárnap esti, Channel 4-os jelölti vitára nem ment el.

Szerdán és csütörtökön újabb szavazási fordulók jönnek. Addig szavaznak a frakción belül, amíg végül két jelöltre szűkül le a versengés.